Ahogy tetszik, avagy a napi beszámoló felnőtteknek és egy mese gyerekeknek

2011. augusztus 12.
Reggel korán keltünk, de mégsem eléggé. Mire kiértünk a konyhára, Samwel felesége már javában sütötte a chapattit. Ez a francia palacsinta és a lángos keresztmetszete- legalábbis a mi fogalmaink szerint. Jó tanulság: MÉG korábban kell felkelni, ha valóban dolgozni akarsz (legyen szó konyháról vagy építkezésről).

A nap nyomós részét egy WELCOME-ünnepség képezte: délelőtt elmentünk a sziget néhány iskolájába.A fogadtatás: lenyűgöző! Az asszonyok körbetáncoltak s a maguk jellegzetes dallamaival "megkántáltak".
A gyerekek verseket, énekeket tanultak meg! Nagyon szeretünk titeket, nagyon örülünk, hogy itt vagytok! Isten hozott benneteket! Sosem felejtünk el! Ezek és ehhez hasonlók hangzottak el. Miután megnéztük az osztálytermeiket (valóban bádogfalak+rafiazsák szemléltető-eszközök), elsétáltunk a tópartra.
Délután a focipályán felállított sátrak alatt ültünk: ismét énekek, táncok, üdvözlő-beszédek.
A nap fénypontjai a focimeccsek voltak. Előbb a gyerekek, majd az önkéntesek és a helyi fiatalok rúgtak labdába. 3-2-re nyertünk.

VACSI

Ami azt illeti, egyre jobban megszokjuk a helyi ételeket. Ami ennél fontosabb: lassan de biztosan, a csapat egyre összeforrottabb: a közös munka, az azonos vagy hasonló tapasztalatok, amit a helyiekkel megélünk, egyre jobban összekovácsolnak bennünket. Vacsi után lazítás, éneklés és áhítat. Ma a Mélységekben járatta őket c. könyvből olvastam 2 történetet Binci megtéréséről és a nagy kongresszusról.

Minden nap más volt. Egyik meglepőbb mint a másik. De egy dolog elég hamar világossá lett számomra: mérhetetlenül sokat kaptunk és tanultunk a helyiektől emberi méltóságban, tiszteletben, vendégfogadásban és persze szeretetben.

Mese

Ismeritek a herceget? No... Legalább egyet! ... Tessék? Egyet sem? Ez lehetetlen. Körülöttem ma nagyon sok volt. Egyik különlegesebb mint a másik. Volt közöttük bátor és erős, volt, amelyik odajött, megfogta a kezemet és mosolygott. De olyan is akadt, amelyikhez ha én mentem oda, s barátságosan megkérdeztem: Hello, whats your name, csak ennyit mondott: YES! Ami azt illeti: sok dologban különböznek, de egyben biztosan: mindannyiuk szeme csodálatosan ragyog. Hogy mitől? -kérded. Épp ezt szeretném elmesélni. A kis YES-hercegek (ahogy én nevezem őket), egy szigeten élnek, nincs sok játékuk, de annál több testvérük és nagyon szeretnek énekelni, táncolni és focizni. Ha megsimogatod őket, előbb-utóbb barátaiddá válnak: közvetlenek és rengeteg szeretet van bennük. A hozzájuk érkezőket különleges bánásmódban részesítik. Az egyik YES-herceg bambuszból készített egy kis halász-hajót. Papír-csíkokkal és némi enyvvel összeragasztotta, majd ráírta a nevemet. Odajött és egy hatalmas mosoly kíséretében átadta. Meglepetten álltam és csak csodálkoztam: miért adja ezt nekem? Vagy: miért pont nekem? Hisz semmit sem tettem ezért. Nem érdemlem meg ezt a nagy szeretetet... Ráadásul csak én kaptam. Ez még inkább emeli az értékét. Hosszasan elgondolkoztam ezen. Idő kellett, amíg megértettem a titkot: MINDENT FÉLREÉRTETTEM. A szeretet nem rólam szól. A szeretet nem az, hogy kapok valamit, mert tettem érte. A szeretet elsősorban arról beszél, aki adja (és csak másodsorban arról, aki kapja). Ez a kisfiú, vagyis az egyik herceg nem azért szeret, mert kapott volna tőlem egy csokit, vagy mert jót tettem vele. Szeret mert ő ilyen. És nem: Szeret, mert én ilyen vagy olyan voltam vele. Hát így találkoztam én (életemben talán először), hercegekkel (és hercegnőkkel). Ma már tudom: hercegnek lenni annyi, mint csillogó szemmel mosolyogni, bőkezűen ajándékozni, s végtelenül szeretni. Mert a hercegek a Király gyermekei, s ez a magatartás teljes mértékben Királyhoz méltó...

Berke Eszter

RETRO2: Az utazás

2011. augusztus 6. szombat, 18:20
Kenya, are you ready? We're comin!

2011. augusztus 7. vasárnap, 23.42
Isztambul ... a policok Mini Cooperrel és Nissanokkal járnak a főtéren ... és az ablakokból vedreken emelik fel a narancslevet ... furcsa ... és a sok ember az nem kifejezés :)... a bárányos kebab finom volt:) ... vagány a hotel :D ... holnap reggel megint várost nézünk (Jozsó)

2011. augusztus 10. szerda, 10:44
Nairobi buszállomás ... várjuk a buszt ami kivisz a szigetre ... már vagy 4 órája mind érkezik csak meg nincs itt :P... láttunk egy taxit amin azt írja hogy Airforce 1 :)) és egy csavi tolta a szekeret egy Freedom Fighters nr 12 táblával :)) ... nagyon vicces és fura minden ... Mindenki bámul ... egy bog fehér ember a 10 milliós lakosú néger városban :P (Jozsó)

2011. augusztus 11. csütörtök, 18:44
Gyors helyzetjelentés tegnap estéről: 11 órányi buszozás után megérkezünk a Viktória tó partjára, vár egy jó öreg motorcsónak és két harcedzett fekete, akiket a sötétben csak a hangjuk alapján lehet beazonosítani. Beülünk mind a 16on+csomagok, nekivágunk a nagy víznek. Félúton az egyik Kárón sűrűn merengetni kezdi az egyre gyarapodó vizet a csónak aljából. Semmi pánik, megyünk tovább, öreg a jármű. A távolban feltűnik néhány vízilóárnyék. No problem. Egy órányi út után kikötünk, vár Mr. Okomo, két felesége, és számos hozzátartozója. Mondják, hogy sit down, dont worry. Szép sorban kipakolják az összes csomagjainkat, mi közben ülünk, mint a fehérek általában. A feleségek szépen a fejükre veszik a zsákjainkat, s nekiindulnak a hegynek. Hakuna matata. (Ábel)

2011. augusztus 12. péntek, 17:44
Tegnap ilyenkor: ülök egy ehhez hasonló netkávézóban, bejön Francis (a tulaj) egy sötét arcú, de jókedvű barátja, kezet fogunk. Én: Hello, I'm Ábel. Ő: Hello, I'm fine. Itt a hakuna matata tényleg alapállapot. (Ábel)

Kenya első látásra

Annyi minden történik velünk rövid idő alatt, hogy képtelenség ezt csupán egy blogbejegyzésben kifejezni. Azért megpróbálom!

Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.

A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!

Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...

Ancsur

Szülinap előtt és a SZÜLINAP

Szülinapom, ami vidám volt

Afrikában lettem 22. Brant gondolta volna, mikor megszülettem. Érdekes érzés. Nagy buli volt. Meghívtam fekete meg fehér barátaimat, összesen vagy 15en voltunk. Volt csirke, marha, palacsinta, a sok barni alig bírta. De tényleg, szerintem rég nem ettek ekkorát, vagy az is lehet, soha. A krumplipürém ismét nagy sikert aratott. Minden további nélkül elnevezték Sarajevónak. A krumplipürét sehogy sem tudtak kiejteni.
Az önkéntes barátaim megleptek mindenfele jóval: gyümölcsöket, mogyoróvajat, csokoládét, tejet hoztak. Ezek itt Afrikában aranyat érnek.
Aztán meg volt hip-hip hurrá, gyertya fújás, majd a levegőbe dobáltak egy párszor, a helybeliek csak vakarták a fejüket, hogy ezek az európaiak, hogy ünnepelnek.
Este a tábortüzet raktunk a csillagos ég alá. A Holland önkéntes lány énekelt gitárjával, mint valami Norah Jones. Éjfélig sztorizgattunk, majd én otthagytam őket, mert utolért a betegség amiről az előbb írtam.
Ja és meg vacsora előtt szerveztem egy kis focit a gyerekekkel, majd a tóban úsztunk egyet. Szinte az egész falu lent volt a központban.
Szép nap volt.

A szülinapom előtti nap, ami szomorú volt

A szülinapom jól telt, de az azelőtti Vasárnap szomorú volt. Le is akartam fújni a szülinapom szervezését. Egy asszonyt vittem el pikipikivel a kórházba röntgenre meg kezelésre, mert a férje megverte egy bottal valami nézeteltérés miatt.. Meg volt dagadva több helyen a keze, szinte biztos voltam benne, hogy törés. Itt ez normális. Nagyon normális. Csodálkoztak, hogy én csodálkozom. Az asszony és gyerekverésnek itt több ezer éves hagyománya van. Mindenki szemet huny fölötte. A szülők, ha az utcán találkoznak a gyerekük tanárjával azt mondjak: “Beat him hard so he can learn”. A tanárok meg betartják, mi más módja lehet a fegyelem fenntartásának? Mar említettem korábban, hogy néha, mikor tanítok a szomszéd osztályteremből áthallatszik a pálcák suhintása, meg a gyerekek csukladozó sírása. Aztán meg ha a férjet kérdezed meg, hogy miért veri a feleseget csak annyit felel: “Discipline”. Vagy már olyan válasszal is találkoztam, hogy: “What else can I do, when she doesn’t want to cook, for example?”.
Az asszony szomorú volt, sírt, ott akart hagyni mindent. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a motoron ültünk, és a távoli kórház felé tartottunk, de nem tudtam rendet rakni a fejemben. Túl sok volt ez nekem. És egyedül kevés vagyok ehhez. Mit is mondhatnék nekik?
Aztán hála Istennek, nem volt törés, csak az izmok sérültek. Gyógyszereket meg egy kenőcsöt vásároltam neki, amit az orvosok előírtak, majd hazavittem. Nagyon-nagyon hálás volt nekem ezért. Én is örültem, hogy segíthettem. Másnap csodálkoztam, hogy milyen hamar túltette magát az eseten. Mint aki szokva van ehhez. A gyerekei is hamar túltették magukat az eseten. Én nem olyan hamar.

Beszéltem a férjjel, amennyire tudtam. Elolvastam neki a Bibliából azt, ahova aznap reggel pont kinyílt (!!!) a Bibliám: Férjek, szeressétek feleségeiteket... Bocsánatot kért a feleségétől (lehet, hogy csak miattam... mert én mondtam, hogy ez így nem jó. nem tudom)

A szülinapom előtti-előtti nap, ami ismét vidám volt

Ezen a napon megmásztam a Gembe dombot sápadtbőrű testvéreimmel. A Gembe domb Mbita mellett nőtt ki a földből hajdanán igencsak magasra. Szép túra volt, hajnal 4kor indultunk és 8ra már a csúcson majszoltuk a lányok-sütötte chapattit. Végre tisztán láttam a szigetek formáját és elhelyezkedését. Azt is láttam, hol lakom. Sokmindent láttam onnan fentről…
A legjobb-pofább az volt, hogy míg mi bakancsokkal és táskákkal meg bicskákkal felszerelve trappoltunk, helybeli barátaink egy régi kosztümgyatyába, egy laza ingbe meg papucsba, fél kezüket zsebre dugva, fél kezükkel pedig örökösen a szeretett rádiójukat fogva, hallgatták a luo zenét és vezettek minket a sötétben…

Én meg a sziget (kaja, tó, táj, suli, stb.)

Szobám, házam, kilátásaim a szobából, s az életben, kaja, család...
Ugali (puliszka), tojásrántotta, hal, chapatti (palacsinta), finom, finom, de tényleg...
Csak semmi pánik, már jól vagyok... begyógyult... Nap égette sebek. AKI IDEJÖN, HOZZON MAGÁVAL NAPOLAJAT!!!! És ez nem a seggem, hanem a nyakam, mert egyesek már össztévesztették...:))

Maggie, hatodikos, nagyon vagány csaj, okos, szép, stb... szinten család.

...reggeli séta közben...

Ugyancsak reggeli séta.

...ablakomból... mindig virágzik...

...kompról...

A szobám. Sosem vagyok egyedül. Gyíkok, denevérek, hangyák, csótányok, dongó, sok-sok barát...

...kényelmes...

...nappali, ebédlő... sok sok fotel, minden házban. Így van errefelé... sok sok fotel...vendégszeretet.

Nasakkor itt vannak az ábrák, amiket szinte mindennap felolvasnak, ismételnek...

...ez szuahéli nyelven. Az iskolában luo nyelven (luo, a torzs) nem szabad beszéljenek. Ha valaki beszél, azt beköpik a tanárnak: "Teacha', Teacha', Sheldon is talking mother tongue!". S akkor Sheldont megszidják, vagy büntetést kap. Azt hogy "mother tongue" a furcsa akcentusuk miatt eleinte úgy értettem, hogy madatang, és azt hittem, az egy külön nyelv, amit beszélnek.


Ez a szervezet. Nagyon friss. Nagyon kezdetleges. Nagyon tapogatóznak. Nagyon nincs támogatás. Nagyon lelkesek. Nagyon Aidsesek. Szomorú. Vidám. Mosoly. Halál. Amióta itt vagyok, tizenvalahány temetés volt. Egyiken én is részt vettem. Samuel Okomonak (a főnök) az unokaöccse távozott el fiatalon. Aidses volt, alkohol problémái miatt elfelejtette, vagy talán nem is akarta szedni a gyógyszereket, amik meghosszabbíthatták volna életét néhány esztendővel. Halála előtt néhány nappal meglátogattuk őt a kórházban, de aludt, nem tudtunk vele beszélgetni.

Rusinga Sargy Stars

...kitolok vele úgy is. Viszem a Főőőőőőődet...

A főnök is rátett egy lapáttal (Samuel Okomo... a Sargy Community Development lelkes vezetője) ...hogy az eső ne mossa el...

A pályán a Nagy Lyuk Betömése. Ez úgy hangzik, mintha legalább egy újabb időszámítás kezdődne ettől az eseménytől szamítva.

A kapu-haló készítése. Hihetetlen gyorsan csinálják. El is mosódott a keze a képen.

Első edzés. Itt még rongylabdával, amit nájlonokból, és kötélből csinálnak. Fogok ilyet hazavinni.

Edzés után, fáradtan, víz nélkül. Az első edzésre elfelejtettünk vizet vinni, de a következőkön már hoztunk magunkkal, igaz nem volt a legtisztább.(balról jobbra: Nigger (hogy adhattak ilyen nevet?!), Sheldon, Kennedy, Gideon, Henry, Gilbart, tovább nem látom)

Gregory, a kapus. Még kell fejlődjön, de legalább elhatározta, hogy ő lesz a kapus. Ez Beckham. Tényleg ez a neve. Akaratos. Jól játszik. Lesz belőle etwas. Slicce nincs.

Szöglet.

Én is beálltam görbén, soványan.

A labda ünnepélyes átadása. Köszönet a támogatásért.

Ez itt a Rusinga Sargy Stars, a három edzővel, Jhon, Wilfred és én. Háttérben a kapu, a hálóval, előtérben a boldog focilabda. Mindezt az első támogatásból sikerült megvásárolni. Köszönet. Smekkerek. Kedvesek. Vagányak.

A három edző. A kalapos vagyok én. A kapu, a hálóval, meg a labda nagy népszerűségnek örvend. Johnnak (bal kék) van már edzői tapasztalata, ő maga is jól játszik, a vonalakat a pályán ő kapálta be különös szakértelemmel és a kapával. Középen Wilfred, 19 éves, befejezte a középiskolát, egyetemre nincs pénze. Okos, kedves, jól beszél angolul, a szigeten ő barátom. Meg John. Velük szoktam fürödni meg úszni menni edzés után.

Itt a purecek szaladgálnak fekete-fehéren. Háttérben a tó, van egy kis lejtése balra, ott szoktam vízisízni lefelé. (Wicc-wicc).

Itt a purecek szaladgálnak színesen. Ezek mindenféleképpen tudnak. Edzői utasításokat követtek: "Most szaladjatok fekete-fehéren!", "OK. Tapsra színesen!". Nagyon tehetségesek. Tudnak. (Wicc-wicc). Mezítláb játszanak, ami időnként nagyon kellemetlen. Egyik csapat pucér, a másik sajnos az iskolai egyenruhában játszik, mert nagyjából ez az egyetlen ruhájuk. Nagyon rongyos, szakadt. Remélem a legközelebbi támogatásból sikerül majd sportmezeket, esetleg, cipőket venni.