Önkéntes tábor Kenyában

Képek és beszámolók a Van egy téglám Kenyában projekt önkéntes táboráról.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzungu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzungu. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 15., hétfő

Élmény-szilánkok (tallózás a facebookról)

2011. augusztus 13., szombat, 21:35 (Trásy Balázs)
Ma megalakult a Sargy Stones Kenya Ltd.!!
A cég első napját egész napos csákányozással ünnepelte.
E mellé 8db skorpiót termelünk ki, amiből 1 csípés is halálos :D

2011. augusztus 14., vasárnap 13:25 (Jozsó)
Tegnapelőtt megvertük "Kenyát" 3-2-re fociban... hepehupás focipályán vicces volt játszani és ha mellé rúgtál egy egész falu nevetett rajtad, de vicces volt :D.

Nincs olyan meleg mint amire számítottam, minden este esik az eső... de azért elég volt, hogy leégjünk rendesen.

Tegnap reggeltől estig dolgoztunk. Köveket hordtunk talicskával az iskola alapjára az afrikai melegben. Egyik ujjam szétroncsolódott, de sebaj mert bekentük aloé verával mert teli van ilyen bokrokkal. Láttunk vízilovat és skorpiót.

Ma volt kicsi Balazs Okomonak a keresztelője.

Balázsnak nevezte el a sziget-főnök (értsd az alapítvány igazgatója sz.m.) a legkisebb fiát és a focipályát.

Rendesen balázs-kultusz van. Énekeltünk és tapsoltunk a néger nénikékkel. Most megyünk a városba Tusker sört inni.

Afrika-shoping piki-pikivel

Mbita city shoping 2

Mbitai netkávézóban ... "Városban" vagyunk

ami azt jelenti hogy egy nagy ócskapiac... csomó érdekes dologgal és mindenki bámul hogy muzungu vagy...

a gyerekek szaladnak utánad, hogy fogjál velük kezet és megkérdi mindenki, hogy how are you...

kábé 600 how are you kérdésre válaszoltam már amióta itt vagyok úgy hogy i'm fine...

Nagyon finom itt a mangó, a banán és az ananász, teljesen más mint otthon

Szedik szét a "csokik" a gitárt

2011. augusztus 15., hétfő 18:25 (Jozsó)
Tegnap hatalmasat buliztunk egy lepukkant live music pubba...a csávó lyukas dobokon dobolt... nem dobütőkkel, hanem valami kifaragott ágakkal... a gitáros csávóval megbarátkoztam és engedte hogy játszódjak velük... nagyon nagy bulit csináltak és hatalmas élmény volt ilyen zenét játszani :D... van felvétel is róla :D...


2011. augusztus 11., csütörtök

Kenya első látásra

Annyi minden történik velünk rövid idő alatt, hogy képtelenség ezt csupán egy blogbejegyzésben kifejezni. Azért megpróbálom!

Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.

A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!

Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...

Ancsur

2010. április 26., hétfő

Garden-partik és információk

Az utóbbi időben sok meghívást kaptam a környéken. Nagyon jó, poénkodós kapcsolatban vagyok az internetklub főnöknőjével, aki ugyanannak a "Women Group"-nak a tagja, mint aminek Mrs. Odd is. A főnöknő meghívott tehát egy partira, amit Mr. és Mrs. Odd szervezett.

Mr Odd egy bosnyák milliomos, aki itteni útépítésekbe fektetett bele, és itt él néhány éve fekete feleségével egy szép nagy kertes házban. Szóval képzelhetitek milyen garden parti volt. Bosnyák milliomos társpartnerek szívták a drága cigarettájukat, kis, jól öltözött néger gyerekeket ringatva a térdükön, felváltva forgatták a nyárson már majdnem kész, ropogósra sült bárányt, miközben feldolgozott luo népzene ritmusára egy táncoló tömeg reagált. Aztán, hogy az ülő társaságot táncra késztessék, bevezették az "aki nem táncol, az fizet 1 euro" című játékot. Felálltam táncolni. Aztán titokban, csendesen visszaosontam a székemre, és beszélgetést próbáltam kezdeményezni néhány táncolni lusta - fizetni tudó milliomossal, erőltetve nevetve poénjaikon, mint Chandler a Friends című sorozatban a főnöke viccein. A hamar elhalt beszélgetést egy hideg, édes sörrel lenyomtatva idejekorán, 6 órakor, otthagytam a partit. Távozásom nem keltett nagy feltűnést. Hogy is?

Amúgy észrevettem magamon, hogy egy kicsit én is lehetőség-vadász lettem az ittlétem alatt. Feltehetően a környezetem hatására. Például titokban reménykedtem, hogy valamelyik milliomos, miután elbeszélgettem vele a kis focicsapatomról, meg a terveimről, a kezembe csúsztat egy százezrest, megveregeti a vállamat, és a fülembe súgja, hogy: "fel a fejjel, fiatalember!"

Egy másik, kellemesebb élmény a Muzungu-vacsora volt. Egy kedves önkéntes lány meghívta vacsorára az összes környékbeli fehér-bőrű önkéntest. Egy kinti teraszon ettünk finomakat, egy szép gazdag ház udvarán, majd miután végeztünk az étellel, gyertyafény mellett hallgattuk egymás történeteit, osztottuk a környék problémáit, mint valami okos emberek. Kint sötét, zajos eső zuhogott, megkétszerezve az est hangulatosságát.

Egy szafariról frissen érkezett ausztrál nő, vicces, érdekes történeteket mesélt a maszaj törzsről. A maszajok megtermett, nyurga, erős, gyorsfutó, jó nyomkövető harcosok, akiket nagyon sok helyen alkalmaznak éjjeli őrként, veszélyes helyeken éppen az előbb felsorolt tulajdonságaik miatt. A felnőtté válás próbatétele, az oroszlán szemtől szembeni lándzsával való legyőzése volt.

A maszajok főként tehén tenyésztéssel foglalkoznak, és étrendjük mindössze a tehénhúst, a vért, és a tejet tartalmazza... A tejet a tehén vérével vegyítve isszák. Ez a harcos törzs azt hiszi, hogy a világon az összes tehén az ő tulajdonuk (hajdan, mikor a világ keletkezett, egy nagy vihar volt, s egy hatalmas villámcsapás után, egy tehén hullott alá az égből a maszajok szent helyére), ezért még ma is előfordul, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül, megtámadnak egy-egy környékbeli törzset, hogy "visszavegyék" teheneiket. Mikor az ausztrál hölgy elmesélte, hogy hazájában egyes emberek 10-20 ezres csordák birtokosai, a maszaj szemei forogni kezdtek, és szerintem mindenét eladva, már az útlevél-megszerzés bonyodalmas és drága útjait járja.

Beszéltünk arról, hogy miért pont ez a része Kenyának a legnyomorultabb, a legszegényebb, miért itt van a legtöbb betegség. Ennek a legfőbb okai a luo szokások, hagyományok, meg a nagyfokú tudatlanság, ami a tanügy fejletlenségének egyenes következménye. Pl. a feleség öröklésének a hagyománya, "együttműködve" a tudatlansággal egyik legfőbb oka az AIDS gyors terjedésének. Ha meghal egy nőnek a férje, azt kötelezően egy családbeli testvér, vagy unokatestvér, vagy egyéb férfi rokon örökli. A tudatlanság egyik jele például, hogy a városban gyakran látni embereket, akik a tónak vizét isszák, és fürdenek benne, míg 10 méterrel fentebb más emberek, vagy tehenek a dolgukat végzik, mosakodnak, vagy mosogatnak (nem a tehenek) ugyanabban a tóban.

Ilyen dolgokról beszélgettünk, efféle történeteket meséltünk. Kellemes este volt.
 
  1. Információk, tervek, és munkám pontokba szedve:Az utóbbi időben a fizikai munka mellett, PR munkát végeztem. Érdeklődő önkéntesek leveleire feleltem, képeket küldtem nekik, a blogomra írogattam, a Kis Tükör kérdéseire felelgettem, környékbeli projektek munkáit látogattuk meg a főnökömmel, tapasztalatokat, ötletetek cseréltünk velük, más itteni önkéntesek révén európai szervezetekkel próbálunk kapcsolatokat építeni.
  2. Ezen a héten, szerdán, egy önkéntes-munkanapot szervezünk, hogy együtt haladjunk a "domb nagy ásásában", aminek helyén a tervezett önkéntes ház fog állni. Délelőtt teát meg valami harapnivalót adunk nekik, délben pedig egy jó ebédet kapnak: krumplipüré, marhahússal. A krumplipürét én fogom készíteni, mert az itteniek nem ismerik. Mindezt a támogatásból érkezett pénz egy részéből fogjuk megvalósítani. Továbbá munkásokat is fogunk fizetni a későbbiekben, akik speciális szerszámaikkal megkönnyítik majd az ásást.
  3. Mindenki nagyon hálás a támogatásért!!!
  4. Közeledik a focipálya és a csapat avatásának napja, már csak a megrendelt mezeket várjuk. A mezek készítői kijelentették, hogy a lealkudott árból egyszerűen képtelenek kihozni 20 pólót, tehát megemelték az árat 20 euróval.
  5. Ezen a héten önkéntes edző-partnereim motiválására, edző-tréninget veszek nekik, meg a későbbiekben pólót "Coach" felirattal. Nagyon lelkesek.
  6. Ha valaki fantáziát lát benne, meg könnyen meg tudja szervezni, a postai címre használt foci, meg akármilyen cipőket küldhet a gyerekeknek. Ezek nélkül elég sok baleset történik. Múlt héten például egyik purec lábfeje csúnyán megdagadt...

2010. március 15., hétfő

Jelentkezés Afrikából



Megérkeztem már jónéhány napja Kenyába, a Viktória tó Rusinga nevű szigetére. Az ablakomról a tóra nyílik elképesztő kilátás, illetve egy szigetre, aminek a nevére nem emlékszem, mert csupa mássalhangzó. Az otthonomtól az iskoláig a távolság egy 10 perces gyönyörű séta, amit mindennap háromszor vagy többször megteszek.
A sziget flórája és faunája rendkívül gazdag. Van itt sok 100 féle színű és méretű madar, gyíkok, kecskék, tehenek, vízilovak, kaméleon, stb. Vízilónak eddig csak a szemét láttam, azt is kukkeren keresztül, de így is félelmetes volt, ahogy lassan feljött a víz felszínére és összenéztünk egy pillanatig. Legveszélyesebb állat errefelé. Tavaly két halásszal végzett. Éppen ezért a főnököm nem enged egyedül úszni. Így csak tegnap jutottam oda először hogy ússzak egyet a tóban. Nagyon kellemes vize volt.















A szervezet főnőkét Samuel Okomonak hívják, és egy nagyon bölcs, férfias, intelligens középkorú ember. Nagyon sokat tesz ezért a kis falusi közösségért. Amúgy tanár, fizikát, biológiát, kémiát tanít elemi és középiskolában. Nincs nagy jövedelme de kemény munkával mégis eltartja 2 feleségét, 6 gyerekét (amiből 2 egyetemista) és most már engem is. A gyerekeivel nagyon jól egyezem, minden este együtt játszunk a petróleum lámpa fényében. A legkisebbet Obamanak hívjak, Samuel egyetlen fia, ezért nagyon büszke rá. Az elején nagyon félt tőlem a kis elnök, most már nagy barátok vagyunk.















A ház, ahol lakom, nagyon egyszerű és szegény, mégis jobb, mint sok más a környéken. Egy beton ház és két vályogház. Vályogkályhát használnak. Az ilyen házak legkülső borítását állati ürülékből, homokból és vízből keverik ki majd tapincsolják fel (ha létezik ilyen ige).
A budi pottyantós, erős koncentrálást igényel, főleg az éjszakai művelet, amikor fél kézzel nagy vörös csótányok ellen küzdök, miközben guggolva, izmaimat megfeszítve célozni próbálok. Nagyon kellemetlen. A mosakodás lavorból történik, szóval 4 hónapig nincs zuhany.
A koszt szinte mindennap ugyanaz: ugali-puliszka, mindenféle hal, valami spenótfélék, palacsinta, tojásrántotta, marhahús…ezek váltakoznak. Gyümölcs az itt a papaya, meg banán, ezek nagyon finomak.
Nehéz volt megszokni az elején, de mostmár jó étvággyal eszek. Az árvagyerekekhez viszonyítva királyi koszton élek. Ők napi kétszer az úgynevezett “puridge-t” eszik, ami a kukorica őrléséből visszamaradt selejtből készül. Vízben megfőzik és cukrozzák. Az elején szörnyűnek találtam, mostanra talán egy kicsit meg is szerettem, lévén, hogy én is mindennap eszek belőle, hogy együtt érezzek velük.




Tulajdonképpen nem is árvaházról van szó, hanem egy iskoláról, ahova árva, illetve szegény gyerekek járnak (Sámuel 2 gyereke is idejár). Az árvák a nagyszülőknél alusznak, akiknek semmilyen rokona sincs, azokat is mindig befogadja valaki. Éjszakára. Az árvák legtöbbje AIDS-árva, nagyon pusztít ez a betegség ezen a szigeten. Már nagyon sok AIDS-essel találkoztam és fogtam velük kezet. Valami nagyon különös szomorúság volt a szemükben amilyet eddig még sehol nem láttam. Sokkal több férfi hal meg, mint nő. Az asszonyok errefelé szívósak. Tehát rendkívül sok özvegy van, és ezek közt rendkívül sok AIDS-es. Szóval ezeket a gyerekeket tanítom matekre, angolra, illetve játszok vele különböző játékokat. A nyelvi nehézségek miatt a tanítás nagyon nehezen megy nekem, nagyon döcögve haladok. A játékok közül is nagyon-nagyon egyszerűeket kell válasszak, amit megértenek. Az egyszerű összeadás is nehezen megy nekik.













Az iskolai felszerelés nagyon sok kívánni valót hagy maga után. Mocskos, rongyos füzetek, körömnyi, zsilettel hegyezett ceruzák, törött táblák, krétahiány, kukoricazsákokra mázolt ábrák, stb. Az iskola épületéről nem is beszélve. Vastákolmány. Az iskola konyhája pedig egy 2x2es kis vályogkunyhó.
A tó ellenére a víz hiány nagyon nagy probléma a szigeten, hiszen azok akik messze laknak a tótól, azoknak a víz szállítása igencsak körülményes, megerőltető és időigényes. Most az esős évszakban vagyunk, mégis nagy a szárazság. Szinte minden éjszaka esik, de csak nagyon keveset, reggelre nyoma sincs a víznek. A szerencsésebbeknek van víztankja, ami csatornarendszerrel összekötve felfogj a házakról csorgó vizet. Azt felfőzve és gyógyszerekkel kezelve isszák, illetve öntözésre használják.
Egy ilyen tankot vettem a pénzemből az iskolának, 250 eurómba került, ezennel ki is ürült a pénztárcám. Ez remélhetőleg sokat fog változtatni a gyerekek étrendjén, hiszen ezzel a vízzel gyakoribbá tehetjük a kert öntözését, ahol már a papaya fák, amiket a múlt héten öntöztem, lassan, de biztosan nődögélnek. A gyerekek is több vizet ihatnak így, meg gyakrabban moshatnak kezet, amit elég ritkán tesznek amúgy.












































































A következő project, amibe belefogtunk egy páran az egy focipálya kialakítása a tó mellett, ahol jövőhéten már talán el is tudjuk kezdeni a gyerekek edzését. A foci nagyon közkedvelt sport errefelé, és a tehetségesek számára egyben lehetőség is a szegénységből való kitörésre. A faluban volt már erre példa, szóval mind a gyerekek, mind pedig én is motiváltak vagyunk ebben a projektben. Persze a pálya tipikus afrikai pálya, nagy lyukakat tömtünk be tegnap, a kapuk hálói halászhálók, a vonalak a földbe vannak kapálva és az eső nem mossa el. Labdát egyenlőre nem tudunk megengedni magunknak, de van itt egy-két szakértő, akik nagyon jó rongylabdákat csinálnak.














A gyerekek nagyrésze persze mezítláb játszik, ami szörnyű, egyszer én is kipróbáltam, és büszkeségből szinte egy teljes félidőt végig játsztam, de szörnyű kínszenvedés volt a köves talajon... Szóval így állnak itt a dolgok.
Nagyon sokszor érzem magam nagyon egyedül, hiszen egyetlen muzungu (fehér ember) vagyok a környéken. Szinte napi 300-szor hallom a Muznguuuuuu, how are you? kérdést legfőképpen gyerekek szájából. Szóval a gyerekek Ufónak tartanak, tapintgatnak, simogatnak, nézik a szakállamat, a felnőttek túlzott tisztelettel bánnak velem (pl. ha önnön bénaságból beverem a fejem az ajtófélfába, vagy leejtek valamit, akkor azt mondják: SORRY,SORRY. A “thank you”-t is gyakran irreveláns helyzetekben mondják.
A falu kamaszai, azok pedig hangos szóval beszélnek rólam anyanyelvükön persze, és röhögnek rajtam, fogalmam sincs miről beszélhetnek, de nagyon idegesítő. Mindenestre miután látták, hogy valamennyire tudok focizni, valamennyivel jobb szemmel néznek rám…
Na egyenlőre csak ennyit tudok írni, mert drága itt az internet, ez is csak egy nagyon összecsapott levél, és nem is túl személyes, de majd igyekszem többet és többet tudatni magamról... Látjátok, hogy szükség van támogatásra, ezért, ha tudtok, gyűjtsetek, küldjetek, és én majd beszámolok fényképekkel és szöveggel, ha lesz időm és pénzem.

Na csók, puszi, ölelés, kézfogás, vállveregetés, kinek mi jár… s aztán meg beszélünk…
Imádkozzatok
Related Posts with Thumbnails