Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.
A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!
Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...
Ancsur
