Önkéntes tábor Kenyában

Képek és beszámolók a Van egy téglám Kenyában projekt önkéntes táboráról.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köszönet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köszönet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 11., csütörtök

Kenya első látásra

Annyi minden történik velünk rövid idő alatt, hogy képtelenség ezt csupán egy blogbejegyzésben kifejezni. Azért megpróbálom!

Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.

A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!

Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...

Ancsur

2010. június 17., csütörtök

Támogatóknak köszönet!

Köszönet mindenkinek, aki ezalatt a négy hónap alatt támogatta Balázs Rusinga szigeten végzett munkáját!

A támogatók névsora hosszú és ez nagyon jó:)


Aczél Dóra, Bakos Jolán tanítónéni, Bálint Tibi és Zsófi, Balogh Sámuel, Barabási család, Baumann Feri, Belényesi Gabi, Berke Eszter, Berke Sándor és Katinka, Deák Erzsébet, Deák Mária, Falus András, Fazekas Jánosné özv., Ferenczi Adél és csapata, Függőleges gyűjtés, Függőlegesen egy lány, Gáspár Hunor-Péter, Grósz Gyuriék, Győri Kinga, Huszplusz ifi, Kovács István és Bori, Mészáros Alpár és Timi, Nagy Ákos, Nagy Bea, Nagy Előd, Nagy Júlia, Nagy Kálmán, Nagy Sasa és Aszalos Zsolt, Nagytata, Nemes Kovács Tünde és csapata, Pénteki bibliaóra-csoport, Philothea, Póra Zoliék, R. Szabó István, Reingruber Tündéék, Samaj Imola, Szabó István és Lídia, Szülők és tesók és sógor, Tánczos Eszter, Tenkei CE, Váradi CE ifi, Varró Anita, Visky Júlia és Tamás, Zilahi ifi ÉS MINDAZON NÉVTELEN TÁMOGATÓK, és TOVÁBBI CSALÁDTAGOK, AKIKRŐL TUDUNK ÉS NEM TUDUNK! Nekik is NAGY köszönet!
És az imák... Azt meg se lehet hálálni. Hála ezért!:)

Related Posts with Thumbnails