Tudni-illik a házépítésről (mindent). 5 rész És a Misszionárius

Jajj te, a ház adatait még nem is említettem…

Szóval 32x18 láb. Ez egymás melletti szobákra lesz osztva. Egy a fiúknak, egy a lányoknak, a középső pedig nappali-konyha. A szobák méretei: 10x18 láb a hálószobák, 12x18 láb a nappali. Meg lesz egy kis szépséges verandája is a háznak, ahova majd becsületszavamra virágot fogok ültetni a jövőben. Mit szóltok?

Nehezek voltak ezek az utóbbi napok, hetek, de én hálás vagyok azért, hogy most legalább itt történik valami. Van mozgás, kérem. Szervezkedünk, dolgozunk. Tegnap (múlt szombaton) pl. visszatért Ryan, a misszionárius barátom, prédikálni, ahogyan megígérte annak idején. Vagy csak a zakójáért jött? Neeeem, nem.

És annak ellenére, hogy nem nagyon volt időnk megszervezni ezt a napot, egy nagyon áldott délután kerekedett ki belőle. Sokan összegyűltek a focipályára, azok is ott voltak, akik egyébként nem járnak templomba, halászok, fiatalok, és nagy szemekkel hallgatták Ryant, aki vagányul prédikált. Bibliákat is hoztak, 20 angol meg 20 luo nyelvű újfordítású Bibliát, és jutányos áron, csupán 0.2 euróért adták el az. Ennek az emberek nagyon örültek, mert a közelben ilyen Bibliákat egyáltalán nem lehet találni, és ha lehet is, sokkal drágábban. Szóval nagy versengés volt a 40 Bibliáért. (Persze olyan is volt, aki 6-ot vásárolt, lehet azért, hogy aztán eladja őket drágábban, erre azért kellett volna gondoljanak, hogy 1 embernek csak 1 Biblia…) Aztán másnap (vasárnap) becsületszavamra többen mentek templomba, mint azelőtt, és új arcokat is láttam. Halász-arcokat. Nem semmi, mi?

Készítettem sok képet, de éjsze azokat csak otthon fogom tudni megmutatni, ugyanis akárhogyan próbálom, ilyen lassú internettel lehetetlen képeket küldeni vagy feltölteni a netre. Sajnálom. Azért még néhányszor meg fogom próbálni, jó?

(Megpróbálta többször is Balázs a múlt héten ÉÉÉSSS ma sikerült!!! Íme néhány kép az építkezésről:)

Kérem alásan, tudniillik most befejezem.

Szülinap előtt és a SZÜLINAP

Szülinapom, ami vidám volt

Afrikában lettem 22. Brant gondolta volna, mikor megszülettem. Érdekes érzés. Nagy buli volt. Meghívtam fekete meg fehér barátaimat, összesen vagy 15en voltunk. Volt csirke, marha, palacsinta, a sok barni alig bírta. De tényleg, szerintem rég nem ettek ekkorát, vagy az is lehet, soha. A krumplipürém ismét nagy sikert aratott. Minden további nélkül elnevezték Sarajevónak. A krumplipürét sehogy sem tudtak kiejteni.
Az önkéntes barátaim megleptek mindenfele jóval: gyümölcsöket, mogyoróvajat, csokoládét, tejet hoztak. Ezek itt Afrikában aranyat érnek.
Aztán meg volt hip-hip hurrá, gyertya fújás, majd a levegőbe dobáltak egy párszor, a helybeliek csak vakarták a fejüket, hogy ezek az európaiak, hogy ünnepelnek.
Este a tábortüzet raktunk a csillagos ég alá. A Holland önkéntes lány énekelt gitárjával, mint valami Norah Jones. Éjfélig sztorizgattunk, majd én otthagytam őket, mert utolért a betegség amiről az előbb írtam.
Ja és meg vacsora előtt szerveztem egy kis focit a gyerekekkel, majd a tóban úsztunk egyet. Szinte az egész falu lent volt a központban.
Szép nap volt.

A szülinapom előtti nap, ami szomorú volt

A szülinapom jól telt, de az azelőtti Vasárnap szomorú volt. Le is akartam fújni a szülinapom szervezését. Egy asszonyt vittem el pikipikivel a kórházba röntgenre meg kezelésre, mert a férje megverte egy bottal valami nézeteltérés miatt.. Meg volt dagadva több helyen a keze, szinte biztos voltam benne, hogy törés. Itt ez normális. Nagyon normális. Csodálkoztak, hogy én csodálkozom. Az asszony és gyerekverésnek itt több ezer éves hagyománya van. Mindenki szemet huny fölötte. A szülők, ha az utcán találkoznak a gyerekük tanárjával azt mondjak: “Beat him hard so he can learn”. A tanárok meg betartják, mi más módja lehet a fegyelem fenntartásának? Mar említettem korábban, hogy néha, mikor tanítok a szomszéd osztályteremből áthallatszik a pálcák suhintása, meg a gyerekek csukladozó sírása. Aztán meg ha a férjet kérdezed meg, hogy miért veri a feleseget csak annyit felel: “Discipline”. Vagy már olyan válasszal is találkoztam, hogy: “What else can I do, when she doesn’t want to cook, for example?”.
Az asszony szomorú volt, sírt, ott akart hagyni mindent. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a motoron ültünk, és a távoli kórház felé tartottunk, de nem tudtam rendet rakni a fejemben. Túl sok volt ez nekem. És egyedül kevés vagyok ehhez. Mit is mondhatnék nekik?
Aztán hála Istennek, nem volt törés, csak az izmok sérültek. Gyógyszereket meg egy kenőcsöt vásároltam neki, amit az orvosok előírtak, majd hazavittem. Nagyon-nagyon hálás volt nekem ezért. Én is örültem, hogy segíthettem. Másnap csodálkoztam, hogy milyen hamar túltette magát az eseten. Mint aki szokva van ehhez. A gyerekei is hamar túltették magukat az eseten. Én nem olyan hamar.

Beszéltem a férjjel, amennyire tudtam. Elolvastam neki a Bibliából azt, ahova aznap reggel pont kinyílt (!!!) a Bibliám: Férjek, szeressétek feleségeiteket... Bocsánatot kért a feleségétől (lehet, hogy csak miattam... mert én mondtam, hogy ez így nem jó. nem tudom)

A szülinapom előtti-előtti nap, ami ismét vidám volt

Ezen a napon megmásztam a Gembe dombot sápadtbőrű testvéreimmel. A Gembe domb Mbita mellett nőtt ki a földből hajdanán igencsak magasra. Szép túra volt, hajnal 4kor indultunk és 8ra már a csúcson majszoltuk a lányok-sütötte chapattit. Végre tisztán láttam a szigetek formáját és elhelyezkedését. Azt is láttam, hol lakom. Sokmindent láttam onnan fentről…
A legjobb-pofább az volt, hogy míg mi bakancsokkal és táskákkal meg bicskákkal felszerelve trappoltunk, helybeli barátaink egy régi kosztümgyatyába, egy laza ingbe meg papucsba, fél kezüket zsebre dugva, fél kezükkel pedig örökösen a szeretett rádiójukat fogva, hallgatták a luo zenét és vezettek minket a sötétben…