Önkéntes tábor Kenyában

Képek és beszámolók a Van egy téglám Kenyában projekt önkéntes táboráról.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisumu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisumu. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 11., csütörtök

Kenya első látásra

Annyi minden történik velünk rövid idő alatt, hogy képtelenség ezt csupán egy blogbejegyzésben kifejezni. Azért megpróbálom!

Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.

A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!

Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...

Ancsur

2010. május 17., hétfő

Munka és támogatás

Munka, munka, munka… és hogy mi történik a támogatásból…
  • Még mindig ásás a téma. A munkásokat fizetjük a támogatásból összegyűlt pénz egy részéből. (3 munkás) Nagyon jó munkát végeznek. Ezzel a lehetőséggel őket is segítjük, mert ezek az emberek halászok, de a halászásból egyszerűen nem tudnak megélni, mert a halak száma nagyon lecsökkent (van olyan, hogy egész nap semmit nem fognak), és ezért az egész család éhezik. A másik probléma pedig az, hogy itt mindenki illegálisan halászik, mert kisszemű hálót használnak, amivel kifogják a növendékhalakat, amiket nem lenne szabad. De a nagyhalak kifogásához szükséges eszközöket, meg technikákat anyagi okok miatt nem tudjak alkalmazni. Ezért a parti őrség időről időre letartóztat egy-egy halászt, és elveszik a halójukat, a halászt pedig börtönbe zárják, amíg nem fizeti ki az óvadékot… de hogy fizesse ki???...Az itteni rendőrség nagyon korrupt meg kegyetlen, kihasználják az embereket. ...az afrikai börtön pedig nem egy kellemes hely. Sam unokatestvére járt így. Börtönben volt pár napig, ahol csak azért nem verték meg, mert volt néhány halászismerőse. Kölcsönből kifizette az óvadékot, most meg alkalmaztuk, hogy segítsük ezzel a kis pénzzel is. Mert ha egy halásztól elveszik a hálót az "nagy átok" neki… nem kevés pénzbe kerül új hálót fonni… szóval az ásás folyik, remélhetőleg ezen a héten befejezzük, és akkor nekikezdünk a szerkezet félhúzásának, meg az alap öntésének… a támogatásaitokból erre a célra spórolt összegből.
  • A munkásoknak napi két kaját is állunk: nyojo (kukorica meg paszuly összekeverve:igazi energia bomba) meg tea.
  • A támogatásból vettem egy nagy 10 kilós kalapácsot, meg 2 kővésőt, ami felgyorsította a munkálatot…
  • Vettem egy új kamerát Kisumuban, mert a régi meghalt. Ezt a kamerát itt hagyom a projektnek, hogy a későbbiekben tudjanak nekünk képeket küldeni… elég drágák itt Afrikában a technikai cuccok… ez a kamera a legolcsóbb volt az egész városban… 90 euró…
  • Wilfreddel utaztam Kisumuba, ahol a kamerát meg a kalapácsot vettük. Nagyon hálás volt ezért az utazásért, még sosem volt ekkora városban, csak úgy ámult mindenen, ahogy a nagy bevásárlóközpontokban sétáltunk. Az utazást meg a varosban való kajálást is a támogatásból sikerült fizetni…
  • A szülinapom megszervezése, nagy kajálás: kb. 30 euró. Most biztosan mindenki jóllakott!!!
  • A megvert asszony megsegítése is elég sok pénzbe került, mert egy elég távoli kórházba kellett elvigyem, ahol röntgent tudtak készíteni… kb 10 euró
  • Saját magam kezelése… malária meg a büdös giliszták
  • Köteleket vettem a kecskéknek :5 euró (első alkalommal történt meg mióta itt vagyok, hogy csúnyán becsaptak: 4 euróval!!!!!!!!!....5 kötél 1 euróba kellett volna kerüljön, és én 5eurót fizettem, mert nem voltam tisztában az árakkal… ne félj azóta megtanultam… másnap próbáltuk visszakövetelni a pénzt a nőtől, de persze mindent tagadott.
  • Barkácshoz vettem egy kalapácsot, egy fűrészt, sok-sok szeget, aracsetet (tapétaragasztó), 10 papírragasztót, ecseteket, superglue-t, lufikat
  • További pénzek mentek internetre, pikipikire, biciklim időnkénti javítására, meg néha besegítek a családi budzsetbe, mikor Samuel anyagi problémákkal küszködik, hiszen náluk lakom, és ők tartanak el.
  • Ja és megvettem edző társaimnak, Wilfrednek meg Johnnak az edző-ruhát, amit korábban említettem…. fülig ért a szájuk… ez is 30 euróba került. Adidas, nagyon jól néz ki, nem sokára meglátjátok…
  • Nem tudom hogy miért késik ennyit a focipóló, amit megrendeltünk a gyerekeknek… de már nagyon idegesítő. Június 1-én szervezzük meg a focipálya nyitóünnepséget. Nagggggyon remélem, addig a pólók is megérkeznek…

Na mostmár aztán igazán mennem kell… fiu-fitty… örvendtem a szerencsének…

2010. március 25., csütörtök

Mzuriiii!!!

Olahhhhhhhi opszasssssssszaaaa...how are you? how are you? fine, fine, fine. Mzuriiii.
Kisumuban vagyok eppenseggel, eppen seggel ulok egy puha irodai szeken egy internet cafeban, jol belesuppppedve a szekbe bele es ratok gondolok...Este 10:30kor indul innen a buszom Mwanzaba, ami Tanzania tulajdona, es szinten a Viktoria to partjan pihen, fekszik, szoval ott van mindenestul, mint egy varos, a to partjan, mossa a partot...szoval ertheto, nem? Hjuuuuu...szoval onnan majd irok egy reszletes beszamolot, ahogy azt Krisztina noverem beharangozta(a kedves). Amugy koszonom neki a PR munkat, ami nem a Politia Rutiera-nek a rovidetese. Nagyon tetszik a blogom ahogyan azt o megszerkesztette...magam sem csinaltam volna jobban...
na szoval csak nagyon roviden, hogy ne sirjatok: jol vagyok, mar szinte napi rendszereseggel uszok a toban, edzem a kios barnikat, van koztuk egy ket fenomen, akik ugy jatszanak, hogy incredibil(Dioff, Sheldon, Beckham, Greg, meg Fidel Castro(tenyleg ez a neve))...kell, kell, kell edzeni oket...majd jovo nyarig egy rovid edzoi iskolat is remelem elvegzek. Krisztina, Az origami nagyon bevalik a masodikosoknal...igaz sokat kell segiteni nekik, de fejlodnek. Hajra.Vasarnap templomba mentem, ami azt jelenti hogy egy fa alatt ultunk es enekeltunk imadkoztunk...errol majd irok reszletesebben...ez csak egy elozetes, dragaim...Trailer. Na de megyek is mert megyek is. Olellek szorosan, meg azokat is akiket nem ismerek szemelyesen, de ha mar valaki feher, hianyzik. Szoval igy. Oriti. Aviszontlatasra. ezt jelenti.

koszonom a sok imat meg tamogatast. hehe. kell.
Related Posts with Thumbnails