Tudni-illik a házépítésről (mindent). 1 rész.

(Balázs többoldalas levelét, melyet megkért, hogy tegyek fel a blogra, csak részletekben közöljük, hogy megkönnyítsük számátokra a befogadást:)! A hét folyamán minden felkerül. Kitartás, Győzelem!)

Kérem alássan tudniillik...

...itt, a semmi közepén házépítés folyik. Minden a házról szól manapság, a mi kis önkéntes házunk körül forog fejünk minden gondolatttya… Mi vagyunk a csontbrigád. Soványan, forróságban izzadva két hétig folyamatosan sziklát csákányoztunk, és az újonnan vásárolt vésőkkel meg kalapácsokkal okoskodva meg erősködve nagy darab köveket gurítottunk a mélybe. Fociedzés, iskolában tanítás elmaradt.

Kérem alássan, tudniillik, Wilfred meg John barátom nagyon örültek annak a kevéske pénznek, amivel fizettem őket (10 euró per hét). Wilfred azt mondta, hogy ezt a pénzt vagy az egyetemre fogja megspórolni, vagy pedig arra használja fel, hogy engem elkísérjen Nairobiig, egészen a repülőig, hogy integessen fehér tenyerével. Izmos emberek ezek a fiatal halászbarátaim, nagyon keményen dolgoztak, tudniillik Wilfrednek első alkalommal életében izzadtak az alsó lábszárai. Meg volt lepődve, hiszen eddig még sose látta a lábát izzadni. Azt mondta ez Kenyában történelem. Lehet, hogy a közeljövőben az érettségi kérdések között fog szerepelni, hogy kinek a lába izzadt 2010 májusában, miközben önkéntes szolgálatot végzett. És a diák meg se várja, hogy a tanár befejezze a kérdést, máris rávágja, hogy Sir Wilfred Omondi James. Vicces ember ő, így beszél.

Balázs a transindexen...

Nemrég megjelent egy cikk Balázsról a transindexen, itt:
http://think.transindex.ro/?p=2305

Sok mindent elmesélt ezekből már a blogjában, de voltak számomra is új dolgok.

Ezen felül még azt mondhatom :), hogy Balázs ígérte: hétfőn ír a blogba és igyekszik képeket feltenni.

Üdv nektek, Balázs tesója, k.

És köszönöm

...a szülinapi köszöntéseket, natttttyon jól estek.

Malária meg a gilinyóóóóóók

...Túl smekker voltam az elején… Azt hittem erős, edzett kelet-európai szervezetemről visszapattan minden, még a lándzsa is, de lám, lám…Nevettem a nyugatiak túlzott óvatosságán, most meg ejsze ők nevetnének rajtam, ha látnák, hogy nyögdécselek, mint egy kisgyermek, forgolódva álmatlanul az ágyamban, két betegségtől is sújtva: a híres malária, amit eddig csak Rejtő-könyvek leírásaiból ismertem, meg a gilinyóóók a gyomromban, amit valószínű a tóból halásztam össze.
A állami kórházba mentem kivizsgálásra, a magánkórház, ahová általában a fehérek járnak nagyon drága. Mikor betegen sétálok a városban, a kellemetlen szagok felerősödnek: az erős halszag, a romlott hús-szag, a mindenféle szemét körül keringő “illat”-felhők, amiket eddig egzotikusnak találtam, most hányingert és rosszullétet idéztek elő.
A malária nem kellemes, a giliszták még annyira sem. A malária magas lázzal, álmatlansággal, étvágytalansággal, kedvetlenséggel, fejfájással, ízületi fájdalmakkal jár. A giliszták diktálta nagyon híg, nyálkás székletem miatt pedig a szervezetem nagyon sok folyadékot vesztett, ezért az első nap járni is alig tudtam. Sam kísért karonfogva a latrináig meg vissza valahányszor mennem kellett, még a mosakodásban is segített. Este meg az ágyam mellett imádkozott elég hosszasan. Igazan gondoskodóak voltak velem ezekben a napokban.
Mielőtt valaki túlzott aggódásba kezdene, közlöm, hogy most már sokkal jobban vagyok az erős gyógyszerek miatt. És nem is volt olyan vészes, mint amilyennek hangzik. A maláriának már vége, most csak a férgekkel háborúzok….
Az utóbbi három napom tehát erről szólt… Túl smekker voltam az elején…

Szülinap előtt és a SZÜLINAP

Szülinapom, ami vidám volt

Afrikában lettem 22. Brant gondolta volna, mikor megszülettem. Érdekes érzés. Nagy buli volt. Meghívtam fekete meg fehér barátaimat, összesen vagy 15en voltunk. Volt csirke, marha, palacsinta, a sok barni alig bírta. De tényleg, szerintem rég nem ettek ekkorát, vagy az is lehet, soha. A krumplipürém ismét nagy sikert aratott. Minden további nélkül elnevezték Sarajevónak. A krumplipürét sehogy sem tudtak kiejteni.
Az önkéntes barátaim megleptek mindenfele jóval: gyümölcsöket, mogyoróvajat, csokoládét, tejet hoztak. Ezek itt Afrikában aranyat érnek.
Aztán meg volt hip-hip hurrá, gyertya fújás, majd a levegőbe dobáltak egy párszor, a helybeliek csak vakarták a fejüket, hogy ezek az európaiak, hogy ünnepelnek.
Este a tábortüzet raktunk a csillagos ég alá. A Holland önkéntes lány énekelt gitárjával, mint valami Norah Jones. Éjfélig sztorizgattunk, majd én otthagytam őket, mert utolért a betegség amiről az előbb írtam.
Ja és meg vacsora előtt szerveztem egy kis focit a gyerekekkel, majd a tóban úsztunk egyet. Szinte az egész falu lent volt a központban.
Szép nap volt.

A szülinapom előtti nap, ami szomorú volt

A szülinapom jól telt, de az azelőtti Vasárnap szomorú volt. Le is akartam fújni a szülinapom szervezését. Egy asszonyt vittem el pikipikivel a kórházba röntgenre meg kezelésre, mert a férje megverte egy bottal valami nézeteltérés miatt.. Meg volt dagadva több helyen a keze, szinte biztos voltam benne, hogy törés. Itt ez normális. Nagyon normális. Csodálkoztak, hogy én csodálkozom. Az asszony és gyerekverésnek itt több ezer éves hagyománya van. Mindenki szemet huny fölötte. A szülők, ha az utcán találkoznak a gyerekük tanárjával azt mondjak: “Beat him hard so he can learn”. A tanárok meg betartják, mi más módja lehet a fegyelem fenntartásának? Mar említettem korábban, hogy néha, mikor tanítok a szomszéd osztályteremből áthallatszik a pálcák suhintása, meg a gyerekek csukladozó sírása. Aztán meg ha a férjet kérdezed meg, hogy miért veri a feleseget csak annyit felel: “Discipline”. Vagy már olyan válasszal is találkoztam, hogy: “What else can I do, when she doesn’t want to cook, for example?”.
Az asszony szomorú volt, sírt, ott akart hagyni mindent. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a motoron ültünk, és a távoli kórház felé tartottunk, de nem tudtam rendet rakni a fejemben. Túl sok volt ez nekem. És egyedül kevés vagyok ehhez. Mit is mondhatnék nekik?
Aztán hála Istennek, nem volt törés, csak az izmok sérültek. Gyógyszereket meg egy kenőcsöt vásároltam neki, amit az orvosok előírtak, majd hazavittem. Nagyon-nagyon hálás volt nekem ezért. Én is örültem, hogy segíthettem. Másnap csodálkoztam, hogy milyen hamar túltette magát az eseten. Mint aki szokva van ehhez. A gyerekei is hamar túltették magukat az eseten. Én nem olyan hamar.

Beszéltem a férjjel, amennyire tudtam. Elolvastam neki a Bibliából azt, ahova aznap reggel pont kinyílt (!!!) a Bibliám: Férjek, szeressétek feleségeiteket... Bocsánatot kért a feleségétől (lehet, hogy csak miattam... mert én mondtam, hogy ez így nem jó. nem tudom)

A szülinapom előtti-előtti nap, ami ismét vidám volt

Ezen a napon megmásztam a Gembe dombot sápadtbőrű testvéreimmel. A Gembe domb Mbita mellett nőtt ki a földből hajdanán igencsak magasra. Szép túra volt, hajnal 4kor indultunk és 8ra már a csúcson majszoltuk a lányok-sütötte chapattit. Végre tisztán láttam a szigetek formáját és elhelyezkedését. Azt is láttam, hol lakom. Sokmindent láttam onnan fentről…
A legjobb-pofább az volt, hogy míg mi bakancsokkal és táskákkal meg bicskákkal felszerelve trappoltunk, helybeli barátaink egy régi kosztümgyatyába, egy laza ingbe meg papucsba, fél kezüket zsebre dugva, fél kezükkel pedig örökösen a szeretett rádiójukat fogva, hallgatták a luo zenét és vezettek minket a sötétben…

Munka és támogatás

Munka, munka, munka… és hogy mi történik a támogatásból…

• Még mindig ásás a téma. A munkásokat fizetjük a támogatásból összegyűlt pénz egy részéből. (3 munkás) Nagyon jó munkát végeznek. Ezzel a lehetőséggel őket is segítjük, mert ezek az emberek halászok, de a halászásból egyszerűen nem tudnak megélni, mert a halak száma nagyon lecsökkent (van olyan, hogy egész nap semmit nem fognak), és ezért az egész család éhezik. A másik probléma pedig az, hogy itt mindenki illegálisan halászik, mert kisszemű hálót használnak, amivel kifogják a növendékhalakat, amiket nem lenne szabad. De a nagyhalak kifogásához szükséges eszközöket, meg technikákat anyagi okok miatt nem tudjak alkalmazni. Ezért a parti őrség időről időre letartóztat egy-egy halászt, és elveszik a halójukat, a halászt pedig börtönbe zárják, amíg nem fizeti ki az óvadékot… de hogy fizesse ki???...Az itteni rendőrség nagyon korrupt meg kegyetlen, kihasználják az embereket. ...az afrikai börtön pedig nem egy kellemes hely. Sam unokatestvére járt így. Börtönben volt pár napig, ahol csak azért nem verték meg, mert volt néhány halászismerőse. Kölcsönből kifizette az óvadékot, most meg alkalmaztuk, hogy segítsük ezzel a kis pénzzel is. Mert ha egy halásztól elveszik a hálót az "nagy átok" neki… nem kevés pénzbe kerül új hálót fonni… szóval az ásás folyik, remélhetőleg ezen a héten befejezzük, és akkor nekikezdünk a szerkezet félhúzásának, meg az alap öntésének… a támogatásaitokból erre a célra spórolt összegből.
  
• A munkásoknak napi két kaját is állunk: nyojo (kukorica meg paszuly összekeverve:igazi energia bomba) meg tea.
• A támogatásból vettem egy nagy 10 kilós kalapácsot, meg 2 kővésőt, ami felgyorsította a munkálatot…
• Vettem egy új kamerát Kisumuban, mert a régi meghalt. Ezt a kamerát itt hagyom a projektnek, hogy a későbbiekben tudjanak nekünk képeket küldeni… elég drágák itt Afrikában a technikai cuccok… ez a kamera a legolcsóbb volt az egész városban… 90 euró…
• Wilfreddel utaztam Kisumuba, ahol a kamerát meg a kalapácsot vettük. Nagyon hálás volt ezért az utazásért, még sosem volt ekkora városban, csak úgy ámult mindenen, ahogy a nagy bevásárlóközpontokban sétáltunk. Az utazást meg a varosban való kajálást is a támogatásból sikerült fizetni…
• A szülinapom megszervezése, nagy kajálás: kb. 30 euró. Most biztosan mindenki jóllakott!!!
• A megvert asszony megsegítése is elég sok pénzbe került, mert egy elég távoli kórházba kellett elvigyem, ahol röntgent tudtak készíteni… kb 10 euró
  
• Saját magam kezelése… malária meg a büdös giliszták
  
• Köteleket vettem a kecskéknek :5 euró (első alkalommal történt meg mióta itt vagyok, hogy csúnyán becsaptak: 4 euróval!!!!!!!!!....5 kötél 1 euróba kellett volna kerüljön, és én 5eurót fizettem, mert nem voltam tisztában az árakkal… ne félj azóta megtanultam… másnap próbáltuk visszakövetelni a pénzt a nőtől, de persze mindent tagadott.
• Barkácshoz vettem egy kalapácsot, egy fűrészt, sok-sok szeget, aracsetet (tapétaragasztó), 10 papírragasztót, ecseteket, superglue-t, lufikat
• További pénzek mentek internetre, pikipikire, biciklim időnkénti javítására, meg néha besegítek a családi budzsetbe, mikor Samuel anyagi problémákkal küszködik, hiszen náluk lakom, és ők tartanak el.
• Ja és megvettem edző társaimnak, Wilfrednek meg Johnnak az edző-ruhát, amit korábban említettem…. fülig ért a szájuk… ez is 30 euróba került. Adidas, nagyon jól néz ki, nem sokára meglátjátok…
  
• Nem tudom hogy miért késik ennyit a focipóló, amit megrendeltünk a gyerekeknek… de már nagyon idegesítő. Június 1-én szervezzük meg a focipálya nyitóünnepséget. Nagggggyon remélem, addig a pólók is megérkeznek…

Na mostmár aztán igazán mennem kell… fiu-fitty… örvendtem a szerencsének…

BALÁZS, KÖSZÖNTÜNK!

Holnap kedves Balázs, szülinapod lesz! Tudjuk, mondtad, hogy partit szervezel a barátaidnak, a gyerkőcöknek... Alig várjuk a beszámolódat!

Isten éltessen! Áldjon munkádban!

Az alábbi igeverssel köszöntünk:
"Az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." Efézus 2,10

Szeretünk és imádkozunk érted,
Családod, innen a távolból.

Bemutató Balázs munkájáról

A mi Önkéntesnapunk

Megszerveztük a krumplipürés munkanapot, amit korábban említettem... 10 euróból vagány ebédet főztünk... A hús mellé a krumplipürét én készítettem, nem ismerték még, de nagyon ízlett nekik. A reggeli szünetben pedig egy helyi energia bombát (nyojo: kukorica meg paszuly összekeverve ipari mennyiségben) ettünk tejjel kevert teával. Sokat haladtunk... Jó volt a hangulat is. Csak nagyon meleg volt.