Napi program

6:30 Ébresztő

6:45 Munka

9:00 Reggeli

10:00 Munka

13:00 Ebéd

16:00 Munka

19:00 Vacsora

Este: áhítat és a nap megbeszélése

Ahogy tetszik, avagy a napi beszámoló felnőtteknek és egy mese gyerekeknek

2011. augusztus 12.
Reggel korán keltünk, de mégsem eléggé. Mire kiértünk a konyhára, Samwel felesége már javában sütötte a chapattit. Ez a francia palacsinta és a lángos keresztmetszete- legalábbis a mi fogalmaink szerint. Jó tanulság: MÉG korábban kell felkelni, ha valóban dolgozni akarsz (legyen szó konyháról vagy építkezésről).

A nap nyomós részét egy WELCOME-ünnepség képezte: délelőtt elmentünk a sziget néhány iskolájába.A fogadtatás: lenyűgöző! Az asszonyok körbetáncoltak s a maguk jellegzetes dallamaival "megkántáltak".
A gyerekek verseket, énekeket tanultak meg! Nagyon szeretünk titeket, nagyon örülünk, hogy itt vagytok! Isten hozott benneteket! Sosem felejtünk el! Ezek és ehhez hasonlók hangzottak el. Miután megnéztük az osztálytermeiket (valóban bádogfalak+rafiazsák szemléltető-eszközök), elsétáltunk a tópartra.
Délután a focipályán felállított sátrak alatt ültünk: ismét énekek, táncok, üdvözlő-beszédek.
A nap fénypontjai a focimeccsek voltak. Előbb a gyerekek, majd az önkéntesek és a helyi fiatalok rúgtak labdába. 3-2-re nyertünk.

VACSI

Ami azt illeti, egyre jobban megszokjuk a helyi ételeket. Ami ennél fontosabb: lassan de biztosan, a csapat egyre összeforrottabb: a közös munka, az azonos vagy hasonló tapasztalatok, amit a helyiekkel megélünk, egyre jobban összekovácsolnak bennünket. Vacsi után lazítás, éneklés és áhítat. Ma a Mélységekben járatta őket c. könyvből olvastam 2 történetet Binci megtéréséről és a nagy kongresszusról.

Minden nap más volt. Egyik meglepőbb mint a másik. De egy dolog elég hamar világossá lett számomra: mérhetetlenül sokat kaptunk és tanultunk a helyiektől emberi méltóságban, tiszteletben, vendégfogadásban és persze szeretetben.

Mese

Ismeritek a herceget? No... Legalább egyet! ... Tessék? Egyet sem? Ez lehetetlen. Körülöttem ma nagyon sok volt. Egyik különlegesebb mint a másik. Volt közöttük bátor és erős, volt, amelyik odajött, megfogta a kezemet és mosolygott. De olyan is akadt, amelyikhez ha én mentem oda, s barátságosan megkérdeztem: Hello, whats your name, csak ennyit mondott: YES! Ami azt illeti: sok dologban különböznek, de egyben biztosan: mindannyiuk szeme csodálatosan ragyog. Hogy mitől? -kérded. Épp ezt szeretném elmesélni. A kis YES-hercegek (ahogy én nevezem őket), egy szigeten élnek, nincs sok játékuk, de annál több testvérük és nagyon szeretnek énekelni, táncolni és focizni. Ha megsimogatod őket, előbb-utóbb barátaiddá válnak: közvetlenek és rengeteg szeretet van bennük. A hozzájuk érkezőket különleges bánásmódban részesítik. Az egyik YES-herceg bambuszból készített egy kis halász-hajót. Papír-csíkokkal és némi enyvvel összeragasztotta, majd ráírta a nevemet. Odajött és egy hatalmas mosoly kíséretében átadta. Meglepetten álltam és csak csodálkoztam: miért adja ezt nekem? Vagy: miért pont nekem? Hisz semmit sem tettem ezért. Nem érdemlem meg ezt a nagy szeretetet... Ráadásul csak én kaptam. Ez még inkább emeli az értékét. Hosszasan elgondolkoztam ezen. Idő kellett, amíg megértettem a titkot: MINDENT FÉLREÉRTETTEM. A szeretet nem rólam szól. A szeretet nem az, hogy kapok valamit, mert tettem érte. A szeretet elsősorban arról beszél, aki adja (és csak másodsorban arról, aki kapja). Ez a kisfiú, vagyis az egyik herceg nem azért szeret, mert kapott volna tőlem egy csokit, vagy mert jót tettem vele. Szeret mert ő ilyen. És nem: Szeret, mert én ilyen vagy olyan voltam vele. Hát így találkoztam én (életemben talán először), hercegekkel (és hercegnőkkel). Ma már tudom: hercegnek lenni annyi, mint csillogó szemmel mosolyogni, bőkezűen ajándékozni, s végtelenül szeretni. Mert a hercegek a Király gyermekei, s ez a magatartás teljes mértékben Királyhoz méltó...

Berke Eszter

RETRO2: Az utazás

2011. augusztus 6. szombat, 18:20
Kenya, are you ready? We're comin!

2011. augusztus 7. vasárnap, 23.42
Isztambul ... a policok Mini Cooperrel és Nissanokkal járnak a főtéren ... és az ablakokból vedreken emelik fel a narancslevet ... furcsa ... és a sok ember az nem kifejezés :)... a bárányos kebab finom volt:) ... vagány a hotel :D ... holnap reggel megint várost nézünk (Jozsó)

2011. augusztus 10. szerda, 10:44
Nairobi buszállomás ... várjuk a buszt ami kivisz a szigetre ... már vagy 4 órája mind érkezik csak meg nincs itt :P... láttunk egy taxit amin azt írja hogy Airforce 1 :)) és egy csavi tolta a szekeret egy Freedom Fighters nr 12 táblával :)) ... nagyon vicces és fura minden ... Mindenki bámul ... egy bog fehér ember a 10 milliós lakosú néger városban :P (Jozsó)

2011. augusztus 11. csütörtök, 18:44
Gyors helyzetjelentés tegnap estéről: 11 órányi buszozás után megérkezünk a Viktória tó partjára, vár egy jó öreg motorcsónak és két harcedzett fekete, akiket a sötétben csak a hangjuk alapján lehet beazonosítani. Beülünk mind a 16on+csomagok, nekivágunk a nagy víznek. Félúton az egyik Kárón sűrűn merengetni kezdi az egyre gyarapodó vizet a csónak aljából. Semmi pánik, megyünk tovább, öreg a jármű. A távolban feltűnik néhány vízilóárnyék. No problem. Egy órányi út után kikötünk, vár Mr. Okomo, két felesége, és számos hozzátartozója. Mondják, hogy sit down, dont worry. Szép sorban kipakolják az összes csomagjainkat, mi közben ülünk, mint a fehérek általában. A feleségek szépen a fejükre veszik a zsákjainkat, s nekiindulnak a hegynek. Hakuna matata. (Ábel)

2011. augusztus 12. péntek, 17:44
Tegnap ilyenkor: ülök egy ehhez hasonló netkávézóban, bejön Francis (a tulaj) egy sötét arcú, de jókedvű barátja, kezet fogunk. Én: Hello, I'm Ábel. Ő: Hello, I'm fine. Itt a hakuna matata tényleg alapállapot. (Ábel)

Kenya első látásra

Annyi minden történik velünk rövid idő alatt, hogy képtelenség ezt csupán egy blogbejegyzésben kifejezni. Azért megpróbálom!

Tegnapelőtt megérkeztünk Nairobibe, az estét ott töltöttük egy Hostelben. Másnap a tervek szerint reggel 8-kor indult volna a busz Kisumu mellé, de végül csak 12 körül indultunk el - ilyen az afrikai időszámítás. Francis idegen-vezetett minket, az Aleki szervezet igazgatója.
Hogy milyen volt az első kulturális sokk? Érdekes módon nem volt olyan vészes, mivel nagyon sok minden hasonlít Romániához. Szegénység, káosz, de sok-sok fantasztikus ember. Rendkívül barátságosak a helyiek és úton-útfélen ordítják utánunk, hogy muzungu. Az volt az érzésem, hogy van egy föld, amelyen az emberek csak úgy elvannak, nem tudni honnan jönnek és merre mennek, hanem küzdik a mindennapi életüket.

A buszon beszélgettünk Francissal, az első naphoz képest elég komoly kérdésekről. Először a névadásról kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy aszerint nevezik el a gyerekeket, hogy mikor születtek és milyen idő volt aznap. Én például június 10-én születtem, este fél 8-kor és ezért ANNA ATIENO a nevem. Hogyha A-val kezdődik a név nőnemű, ha pedig O-val, hímnemű. Aztán arról beszeltünk, hogy hogyan választják a feleségeiket és Francis szavaival élve "80% prestige, recognition, obedience és humility, 20% beauty". A lány és a fiú egyébként nem járhat nyilvánosan csak hogyha hazásodási szándékuk van. Francisnak van egy felesége és még szeretne - ugyebár a poligámia... Megkérdeztük, hogy: do you want to fall in love again? Erre azt mondta, hogy: every day! A Kenyaiak helyzetéről beszéltünk, hogy mennyire reménytelenek az emberek... Akkor is ha kivándorolnak, magukkal viszik hátterüket, avagy: "I can take you out of Romania, but I can't take Romania out of you."
Így utazott tehát sok-sok fáradt muzungu Kisumuig, amely várostól nem messze a 16 fős csapat beszállt csomagokkal együtt egy csónakba!!!! Rusinga szigete felé eveztünk. Azt az élményt, ahogyan a csónak szeli a Viktória-tavat, a kenyai levegőt szívod be mélyen, és körös-körül, már a sötétben, szigetecskék körvonalait látod, nem tudják ezek a szavak eléggé kifejezni. Csodálkoztam, hogy Balázs miért nem áradozott többet a szigetről - mert én egyfolytában áradozom - szerintem azért, mert ezt LÁTNI KELL!

Este Samwelek láttak minket vendégül chapatival (palacsinta-szerű), lencsével, sült banánnal, krumpli pürével - amit még Balázstól tanultak és hallal. Wilfred mindegyikünknek külön-külön megmosta a kezét meleg vízzel.
Miután felszereltük a szúnyoghálót, hálát adtunk mindenért és mély álomba szenderedtünk...

Ancsur

RETRO: A két Balázs

Az előző bejegyzésben már jeleztem, hogy a két Balázs (Halmen és Trásy), már július 29-én elindultak Budapestről. Céljuk az volt, hogy a csapat érkezéséig megmásszák a Kenya hegy 5000-es csúcsait. Mivel az internet-hozzáférésük eléggé szórványos, ezért a hazai háttércsapat besegít a munkába, szerkesztésbe. Beleegyezésükkel összeszedtük innen-onnan a facebook bejegyzéseket, hogy a blog-olvasó drukkerek is napirenden legyenek.
A Trásy Balázs elmúlt heti bejegyzéseiből:

2011. július 31., 13:23 - Isztambul
Péntek este felszálltunk a vonatra Balázzsal együtt és kb. minden OK volt Isztambulig, leszámítva a csóró francia fiatalok társaságát Belgrádig, akik kicsit megnehezítették az alvást a nagy lábaikkal, meg hogy néha összekevert a mellettünk ülő "kislány" a barátjával.... Kicsit helyre tett a 20 órás alvás. A vonat hibahatáron belül késett, csupán 5 órát, szóval nincs panaszunk :D
A mai terv: reggelig eljutni Dubaiba és valahogy kitalálni, hogyan redukáljuk le a cuccomat 30 kilóról 15-re.
Amúgy lelkesek vagyunk.

2011. augusztus 6., 18:27 - Lenana
Ma jöttünk le a hegyről, végül a Lenana csúcs jutott nekünk, 4985 m volt. A tervezett Batiant ebben a szezonban nem lehet mászni a sok hó miatt a normál úton. Az északi falából pedig minden parti visszajött, akivel találkoztunk a sok omladék és hideg miatt. Meg hát 1000 m mászás lett volna 4200-ról indulva. Amúgy aki esetleg arra adja a fejet, hogy Afrikába utazik semmiképpen se higgyen a földrajzkönyveknek, mert itt nagyon hideg van. De most, hogy lejöttünk 2000 méterre bízunk benne, hogy az 5 éjszaka szétfagyós sorozatnak vége szakad... Amúgy minden OK, a negrok jó-arcok csak nagyon sokan vannak, és ma már másodszorra hagytak a dzsungelben 1 hét alatt, ami elég ijesztő tud lenni. Ja, és felfele az esőerdőben találkoztunk elefántokkal, amikor a motor hátsó ülésén utaztunk kb. 20 km-t a 25 kg-os cuccokkal. A sofőr eléggé beijedt, de hát menni kellett. Majd összefüggőben is írunk, csak Balázs már noszogat, hogy keressünk egy hotelt (max. 2 euró errefelé), mert sötétedik és nem jó errefelé utcán lenni ilyenkor.

2011. augusztus 7., 15:49
Ma reggel Naro Moruban a vendéglőben elbambultam és feltűnt, hogy van másik fehér is szemben, ami meglepett mert elvileg fehérek oda nem szoktak bemenni. Gondoltam köszönök neki ott ülve és akkor vettem észre hogy az is én vagyok a tükörben. Csak hát Dubai óta nem láttunk tükröt és ennyi idő alatt átalakul az ember arca errefelé. Csak ilyenkor tűnik fel, hogy nem vagyok fekete. :D

2011. augusztus 8., 20:10 - Nairobi pihenés
Az átverésnek 3 fajtáját fedeztük eddig fel:
1, amikor nem vesszük észre, hogy átvernek, de valószínűleg sikerül nekik,
2, amikor utólag észrevesszük, hogy átvertek, de már úgy is mindegy,
3, tudjuk, hogy éppen átvernek, de nem lehet mit csinálni, mert annyit magyaráznak össze-vissza meg küldözgetnek ide-oda, hogy a végén annak is örülünk, hogy az útlevelünk megmarad... Amúgy ma pihenünk. Reggel eljöttünk a nyomornegyedből, Dixon barátunktól, ahol a motoros barátaink rossz helyre vittek ki, ezért fél órát kellett várni a mikrobuszra, amin egy pofa 70 percig térített valami új evangéliumi egyház nevében. Utána taxi most először, mert nagyon nagy tömeg volt és nagyon gáz arcok az utcán.
Amúgy a motorosok nem tudtak átverni, mert tudtuk az árakat (nem mintha nem próbálták volna meg...), a buszon se, mert volt aprónk, és mondtuk, hogy ennyi és kész. A taxisnak sikerült 2,5x árat fizetni, pedig 7x-ről indultunk. Utána lecuccoltunk 1 hostelben, majd beültünk kajálni, meg elintézni pár dolgot, vásárolgatni, buszt intézni, stb. Megvettük a szúnyoghalókat az ágyra, pár pólót, de én meg gyúrok egy Obamasra mindenképpen! Most pedig befoglaltuk a netcafét és hazai ízlésnek megfelelő (!) zenét hallgattatunk mindenkivel, ja és néha táncolunk a gépek között....

2011. augusztus 8., 20:36 - Kenyai gasztro + egy találós kérdés!
Végre én is megtudtam így 1 hét után, hogy a kenyaiak a rizsen, a babon és a krumplin kívül más kaját is ismernek. (Nem beszélve persze a banánról, amit még a hegy felé vettünk a busz ablakából menet közben, kb. 1 kg-ot 30ft-ért) Szóval, ahogy leértünk, bementünk Naro Moruba, ahova elvileg fehérek nem szoktak, de nem bántuk meg, találtunk egy "vendéglőt" ahol mi azt néztük, hogy létezik hely a Földön ahol 0.8 euróból ketten jóllaktunk, pedig kb. egy napja nem ettünk csak a kis húscafatokat, amit a néger serpáktól vettünk, akik a patronáltjaik kajáját adták el nekünk, majd minket otthagytak az esőerdőben kb. 3500 méteren. Pedig arról volt szó, hogy terepjáróval elvisznek a Nemzeti Park kapujáig. Szerintem azt a pillanatot fogom legkésőbb elfelejteni, amikor az egyenlítő mellett a délutáni zuhogó esőben egy eresz alatt megmondja a helyi arc, hogy a serpák mind elmentek nélkülünk... Visszatérve, nem bírom ki, hogy ne írjak árakat: itt a Fanta meg a Cola olcsóbb, mint ha a víztisztító tablettánkat használnánk. Egy üveg üdítő 20 és 40 ft (!) között van. Rántotta palacsintával kb. 50ft, nagy fánk 25 ft, stb.. A teát tejjel és néha csokiporral isszák 10ft-ért. Persze Nairobi jóval drágább, de még itt is jobban megéri étteremben enni, mert olcsóbban jön ki, mintha levesport csinálnánk krumplipürével...

A NAP KÉRDÉSÉRE helyesen válaszolók közül valakit ajándékkel jutalmazunk meg.

Miért van az, hogy a rántott csirke+hasábburgonya kombóhoz villát adnak és kanalat, míg a hotdogot nagy tányéron hozzák ki paradicsom karika-dísszel és villát meg kést adnak hozzá??

A válaszokat itt várjuk kommentben (meg persze SMS-ben is a +36 20 828 9797 -as számra, mert elég nehezen viselem, hogy hiába kapcsolom be a Nokiámat... :)

Indulás a bukaresti Otopeni reptérről

Vissza időben még Isztambul elé. A csapat zöme vasárnap reggel indult Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Udvarhelyről Bukarestbe. Predeál és Azuga között egy órahosszat csak araszolva tudtunk haladni. Már izgultunk, hogy lekéssük a repülőt, de aztán kitisztult az út és időben megérkeztünk. A tizenkét-fős csapat innen repült Isztambulba. (Halmen) Balázs és (Trásy) Balázs már egy hete előrementek, az ő kalandjaikról is lesz beszámoló. Ancsur (Visky Anna) és (Visky) Ábel Kolozsvárról vonattal utaztak Isztambulba.
A képek az indulás előtti pillanatokat örökítik meg. A csapat balról jobbra: Csiszér Balázs, Kiss Lóránd, Balogh Dani, Halmen Jozsó, Lázár Orsi, Molnár Réka, Balázs Iringó, Böyte Loránd, Kueres-Okolicsány Erna, Meleg Péter, Berke Eszter, Szabó Péter Róbert és a kísérők Halmen István és Mária.