Ezektől az emberektől aztán tényleg tanulhatnánk. Ezekkel az emberekkel a Tanzániától hazáig vezető úton találkoztam. Egyedül bonyodalmas és félelmetes lett volna megtenni ezt a hosszú, éjszakai-átszállásos utat, de így meg se penderítettem. Ryannal, a mwanzai buszállomáson találkoztam. 31. életévét tapossa, és nagyon lelkesen beszél Istenrél. Persze egy kicsit amerikai stílusú lelkesedéssel, de ez most egyáltalán nem zavart, sőt irigylésre méltó volt a dolgokhoz való hozzáállása. Egészen Kisumuig beszélgettünk őszintén, érdekesen, mindenről. Amúgy ő is Kenyában önkénteskedik, szintén egyedül, egy Bibliaiskolában tanít huszonéveseket. Azért élvezem a pofáját, mert amelett, hogy farmgazdálkodással is foglalkozik, hogy javítson a bentlakó diákok étrendjén, attól sem riad vissza, hogy idegenekkel leálljon beszélgetni, és csak úgy csípőből hirdeti nekik Isten igéjét, mindent egyszerűen és jól elmagyaráz. Punktum.
Mikor megérkeztünk Kisumuba, buszon való beszélgetéseink témáit, meg kérdéseimet véve alapul, három könyvet vásárolt nekem egy keresztény könyvesboltban. Ezeket a szigeten már szétosztottam a barátaimnak, egyet megtartva magamnak. Majd miután mindenki befejezi sajátját, cserélünk magunk között. Nem Rejtő-könyvek ezek, de azért olvasgatom őket, igaz kissé nehézkesen.
Misszionárius barátomat meghívtam a szigetre, hogy kicsit nézzen körül, mivel is foglalkozunk, milyen az iskola, hogy edzem a bikficeket, efféle dolgok. Megtetszett neki a sziget, megígérte, hogy visszajön. Egy Jézus-filmet szeretne vetíteni a szigetlakóknak, majd beszélgetést kezdeményezni a látottak alapján.
Miután már elhagyta a szigetet, vettem észre, hogy szobámba felejtette az igehirdető-zakóját. Isten arról is gondoskodott tehát, hogy ígérete biztosan beteljesedjen. Mert az Ő útjai kifűrészelhetetlenek...Nem...kifürészke... elfürészelhetetlen... Nem, na... szóval jópofák.
A második misszionáriussal a határon találkoztam. Ő egy tanzániai rendőr, aki egy bizonyos csipogó masinériával mindenkit leellenőrzött, hogy nem-e hord magával fegyvereket. (A 20 centis késemet, mely a táskámban lapult, nem sikerült detektálnia). Igazi bohóc volt. Mindenkit megnevettetett, egytől-egyig. Viccesen benézett az emberek simléderes sapkája alá, hogy nem-e ott rejtettek el valamit, mindenkinek odamondott valami tréfásat. Igaz, nem értettem miket mondd, de én is a "közönséggel" együtt nevettem, mert még így is nagyon vicces volt. Felszállt a buszra, folytatta a műsort. Aztán egy idő után, miután már mindenki jól megkedvelte, és szívébe zárta ezt a "fülig jókedvű" embert, Jézusról kezdett beszélni. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy néhány sorral a hátam mögött egy nő elővesz egy Bibliát a bohóc kérésére, és felolvas valamit belőle. Majd a bohóc beszélni kezdett, egyszerűen, viccesen. Egy nő fordított nekem, így valamiket én is megértettem. Aztán odajött hozzánk egy keveset. Telefonszámot cseréltünk, megígérte, hogy majd egyszer felhív. Hát, most valamelyik nap fel is hívott, s csak annyit mondott: God bless you, my friend!
Ilyen volt a második misszionárius. Egy rendőr-bohóc, csipogó masinériával.
