A falu mozija és Origami

Napenergiával, vagy rossz idő esetén generátorral működő mozi, ahol kizárólag Chackie Chan-es vagy Bruce Lee-s filmeket lehet nézni. Rambo-t csak ünnepnapokon veszik elő. Azonkívül lehet itt lokál zenét hallgatni a TV-ben, s hűsítőket inni.

Origami:

Kicsikkel bálna... A nagyokkal madár (nem tudom milyen márka... csőre meg szárnya van).

Térkép

Nem annyira pontos, de csak ezt kaptam... A távolságok elég nagyok. Ha pl. tovább megyek azon az úton, ami a suli fölött van, a sziget végéig, az egy olyan 50 perces séta. Egyik legszebb hely.

Az út építését a főnököm kezdeményezte, és a falu népe végezte önkéntesen, szinte 2 évig, csákánnyal, izzadva. Nagyon fontos, hasznos. (pl. egészségügyi szempontból, ha valakinek valami baja van, mostmár motorral is könnyűszerrel bejuthat a városba).

Tanzánia

3 napja vagyok Tanzánia Mwanza nevű városában, ahol, embeeeer, rendesen hideg van. Éjjel fáztam, nappal is egy nagy kendőt magamra terítve járkáltam. De ez persze nem akadályoz meg abban, hogy reggelente és esténként ússzak egyet a medencében, majd forró vízzel letusoljak, végül pedig igyak egy jó kis kakaót, a chips, a csokipuding, vagy éppen egy kis megpucolt, felvágott mangó mellé, miközben hanyatt dőlve egy bőrfotelen az American Idolt nézem a TV-ben (A paradicsommadarat, aki mindennap délután/este felé megmártja tollait a medencében és Beethoven 5. szimfóniáját fütyörészi, jobb ha nem is említem) . Szóval elég durva valtas, nemsokara remelem kepeket is fel fogok tudni tolteni az itteni eletrol. A csalad akiknel lakom rendkivul kedves es gondoskodo. Egy orvos hazaspar el itt harom lanyaval. Az edesanya Magyar, az edesapa tanzaniai, a lanyok szepek es 4 nyelvet beszelnek(angol, szuaheli, Magyar meg az apjuk torzsi nyelve). Egy hetet toltok itt, husvet masodnapjan utazok vissza a szigetre.
Hogy hogy elem meg ezt a hirtelen eletszinvonal valtast? Elegge lazan veszem, aztan meglatjuk mi lesz, ha visszamegyek Utajo falucskaba. Mindenesetre most van mindennap internet hozzaferhetosegem es idom is boven, hogy beszamolhassak eddigi munkamrol, meg a jovobeli tervekrol.
Egyedul utaztam idaig, volt egy ket erdekes-felelmetes-vagany-csoda elmenyem. Eloszor is nagyon orvendtem es valosaggal felfrissitett amikor a kompon osszefutottam 3 feher emberrel: 2 amerikai srac, akik Mbitaban(ez a hozzam legkozelebbi varos) hirdetik Isten igejet egy 12 tagu csapattal, es egy angol pofa, aki 5 honapja utazik keresztul kasul Afrikaban(egyeduuuuul!!!!) es most ugy gondolta, hogy ideje hazaterni. Jokat beszelgettunk a kompon, az amerikaikkal tovabb, Kisumuig is egyutt utaztam.
Elegge felelmetes volt hallgatni, hogy az oltasok ellenere szinte az egesz csapatuk atesett a tifuszlazon meg a malarian. A srac aki meselte egyszerre kapta el a kettot, 10 kilot fogyott, 1 hetig forgolodott az agyaban lazasan, feleberen. Mindenesetre jobban kene vigyaznom, mert elegge batran iszok mindenfajta vizet, altalaban amivel kinalnak elfogadom, kezet nem mindig mosok, es furdok a toban. Ezeket a nemetek, akikkel korabban talalkoztam egyaltalan, es az amerikaiak sem csinaljak, vagy ha igen, ovatosabban.(A nemetek 3 nap alatt 60 palackozott, uzleti vizet fogyasztottak, ami nem keves penz).
Az utazas idopontjat elneztem. Azt hittem reggel 10:30kor van a buszom, aztan kiderult, hogy este. Egy eletre megtanultam a kulonbseget az “am” meg “pm” kozott.. Felhivtam az amerikaikat telefonon es megkertem oket, hogy tolthessem veluk a delutant. Elmentunk tehat fagyizni, setalni, beszelgetni. Orvendtem, halas voltam ezert. Miutan ok visszamentek egyedul tekeregtem a varosban, felultem ilyen kiparnazott csomagtartos biciklitaxira, azzal neztem egy kicsit korul a varosban. Majd miutan besotetedett beultem egy internetklubba. Azt hogy hol van az internet klub egy fiatal 15 eves srac mutatta meg, es kisert el odaig. Miutan befejeztem az internetezest, es keszultem a buszallomas varotermebe menni, csatlakozott hozzam ugyanaz a fiatal srac, egy baratjaval, es bajosan emlekeztetett, hogy o volt az aki megmutatta nekem az utat. Elkisertek egeszen a buszallomasig, sot a varoterembe is beultek mellem, es szinte megallas nelkul meseltek, hogy hogyan elnek az utcan, hogyan keresik nap mint nap a kajat, hogy lottek le az anyjukat a 2007es zavargasokkor, hogy halt meg az apjuk a bortonben, meg effele tortenetek. Aztan meg gyakran hangsulyoztak, hogy 20 shilling is milyen sokat segitene, amit akar celzaskent is ertelmezhettem volna. Elmondtam nekik, hogy egyetemista vagyok, es hogy fix penzem van az utazasra, nem tudok most segiteni. Aztan elkertek az emailcimemet, azt mondtak tartsuk a kapcsolatot, ismerkedjunk, ok majd irnak levelet, adjam oda masoknak is az emailcimemet, szoval egy europai kapcsolatban remenykedtek. Gondolkoztam, aztan odaadtam az emailcimem. Kezet fogtak, elbucsuztak. Szimpatikus kolykok voltak igazabol. De azert mikor a sotet utcan setaltam veluk a buszallomas fele, nem mondom , hogy nem feltem.
Kesett a busz. Felultem, elindultunk Tanzania fele. Egeszen a hatarig forgolodtam, nem tudtam rendesen aludni. Sajnos pont a hatarnal sikerult elszenderednem. Mire felebredtem, lattam, hogy a busz ures, mindenki elintezte mar az utlevelellenorzest, es tulajdonkeppen ram vartak, de felkolteni senki nem volt kepes. Rohantam a fulkebe, kitoltottem gyorsirassal a papirokat, aztan kiderult hogy a kenyai oldalon ataludtam a pecsetelest, tehat rohantam vissza az utlevelemmel. Kozben nehany ott lezengo barni segitokeszen rohant utanam, mutattak az utat, amit egyedul is konnyuszerrel megkaptam volna. A nagy sietsegben az apropenzem mind kihulott a taskambol. Kiseroim osszegyujtottek. A “foldon kapas nem lopas” kozmondast ugy latszik errefele is tanitottak az iskolaban. Megkaptam a pecsetet, rohantam vissza, rohantak utanam. Miutan megerkeztem idoben es a papirokkal keszen a buszhoz, 3 kedves es segitokesz barni baratom kertek, hogy fizessem ki oket, amiert segitettek. Csak hajtogattam, hogy I am a student, I don’t have money. Altalaban ezt szoktam mondani. Szoval kalandos utam volt. Delfele erkeztem, vartak az allomason, tovabb mar nem volt gond. Itt vagyok, elek, mint Halmen a vizben, a Husvet kozeleg, tegnap anglikan templomban voltam, kedves emberekkel talalkoztam, ilyenek. Ez mara. Holnap folytatom a szigeti esemenyekkel.
.

ÁbécÉnek

Lette' B sounds B, Lette' C sounds K, Lette' D sounds D, and so on...Beckham at the blackboard...

A lufi és a foci kapcsolata

Ezzel a jatekkal magyaraztam el nekik, hogy a fociban hogyan kell vedeni a labdat, es ugyanakkor hogyan kell tamadni. Az egesz falu nepe kint volt, neztek oket, s nevettek. Csak mindenki sajnalta a kipukkadt lufikat.

Én meg a sziget (kaja, tó, táj, suli, stb.)

Szobám, házam, kilátásaim a szobából, s az életben, kaja, család...
Ugali (puliszka), tojásrántotta, hal, chapatti (palacsinta), finom, finom, de tényleg...
Csak semmi pánik, már jól vagyok... begyógyult... Nap égette sebek. AKI IDEJÖN, HOZZON MAGÁVAL NAPOLAJAT!!!! És ez nem a seggem, hanem a nyakam, mert egyesek már össztévesztették...:))

Maggie, hatodikos, nagyon vagány csaj, okos, szép, stb... szinten család.

...reggeli séta közben...

Ugyancsak reggeli séta.

...ablakomból... mindig virágzik...

...kompról...

A szobám. Sosem vagyok egyedül. Gyíkok, denevérek, hangyák, csótányok, dongó, sok-sok barát...

...kényelmes...

...nappali, ebédlő... sok sok fotel, minden házban. Így van errefelé... sok sok fotel...vendégszeretet.

Nasakkor itt vannak az ábrák, amiket szinte mindennap felolvasnak, ismételnek...

...ez szuahéli nyelven. Az iskolában luo nyelven (luo, a torzs) nem szabad beszéljenek. Ha valaki beszél, azt beköpik a tanárnak: "Teacha', Teacha', Sheldon is talking mother tongue!". S akkor Sheldont megszidják, vagy büntetést kap. Azt hogy "mother tongue" a furcsa akcentusuk miatt eleinte úgy értettem, hogy madatang, és azt hittem, az egy külön nyelv, amit beszélnek.


Ez a szervezet. Nagyon friss. Nagyon kezdetleges. Nagyon tapogatóznak. Nagyon nincs támogatás. Nagyon lelkesek. Nagyon Aidsesek. Szomorú. Vidám. Mosoly. Halál. Amióta itt vagyok, tizenvalahány temetés volt. Egyiken én is részt vettem. Samuel Okomonak (a főnök) az unokaöccse távozott el fiatalon. Aidses volt, alkohol problémái miatt elfelejtette, vagy talán nem is akarta szedni a gyógyszereket, amik meghosszabbíthatták volna életét néhány esztendővel. Halála előtt néhány nappal meglátogattuk őt a kórházban, de aludt, nem tudtunk vele beszélgetni.

Rusinga Sargy Stars

...kitolok vele úgy is. Viszem a Főőőőőőődet...

A főnök is rátett egy lapáttal (Samuel Okomo... a Sargy Community Development lelkes vezetője) ...hogy az eső ne mossa el...

A pályán a Nagy Lyuk Betömése. Ez úgy hangzik, mintha legalább egy újabb időszámítás kezdődne ettől az eseménytől szamítva.

A kapu-haló készítése. Hihetetlen gyorsan csinálják. El is mosódott a keze a képen.

Első edzés. Itt még rongylabdával, amit nájlonokból, és kötélből csinálnak. Fogok ilyet hazavinni.

Edzés után, fáradtan, víz nélkül. Az első edzésre elfelejtettünk vizet vinni, de a következőkön már hoztunk magunkkal, igaz nem volt a legtisztább.(balról jobbra: Nigger (hogy adhattak ilyen nevet?!), Sheldon, Kennedy, Gideon, Henry, Gilbart, tovább nem látom)

Gregory, a kapus. Még kell fejlődjön, de legalább elhatározta, hogy ő lesz a kapus. Ez Beckham. Tényleg ez a neve. Akaratos. Jól játszik. Lesz belőle etwas. Slicce nincs.

Szöglet.

Én is beálltam görbén, soványan.

A labda ünnepélyes átadása. Köszönet a támogatásért.

Ez itt a Rusinga Sargy Stars, a három edzővel, Jhon, Wilfred és én. Háttérben a kapu, a hálóval, előtérben a boldog focilabda. Mindezt az első támogatásból sikerült megvásárolni. Köszönet. Smekkerek. Kedvesek. Vagányak.

A három edző. A kalapos vagyok én. A kapu, a hálóval, meg a labda nagy népszerűségnek örvend. Johnnak (bal kék) van már edzői tapasztalata, ő maga is jól játszik, a vonalakat a pályán ő kapálta be különös szakértelemmel és a kapával. Középen Wilfred, 19 éves, befejezte a középiskolát, egyetemre nincs pénze. Okos, kedves, jól beszél angolul, a szigeten ő barátom. Meg John. Velük szoktam fürödni meg úszni menni edzés után.

Itt a purecek szaladgálnak fekete-fehéren. Háttérben a tó, van egy kis lejtése balra, ott szoktam vízisízni lefelé. (Wicc-wicc).

Itt a purecek szaladgálnak színesen. Ezek mindenféleképpen tudnak. Edzői utasításokat követtek: "Most szaladjatok fekete-fehéren!", "OK. Tapsra színesen!". Nagyon tehetségesek. Tudnak. (Wicc-wicc). Mezítláb játszanak, ami időnként nagyon kellemetlen. Egyik csapat pucér, a másik sajnos az iskolai egyenruhában játszik, mert nagyjából ez az egyetlen ruhájuk. Nagyon rongyos, szakadt. Remélem a legközelebbi támogatásból sikerül majd sportmezeket, esetleg, cipőket venni.

Mzuriiii!!!

Olahhhhhhhi opszasssssssszaaaa...how are you? how are you? fine, fine, fine. Mzuriiii.
Kisumuban vagyok eppenseggel, eppen seggel ulok egy puha irodai szeken egy internet cafeban, jol belesuppppedve a szekbe bele es ratok gondolok...Este 10:30kor indul innen a buszom Mwanzaba, ami Tanzania tulajdona, es szinten a Viktoria to partjan pihen, fekszik, szoval ott van mindenestul, mint egy varos, a to partjan, mossa a partot...szoval ertheto, nem? Hjuuuuu...szoval onnan majd irok egy reszletes beszamolot, ahogy azt Krisztina noverem beharangozta(a kedves). Amugy koszonom neki a PR munkat, ami nem a Politia Rutiera-nek a rovidetese. Nagyon tetszik a blogom ahogyan azt o megszerkesztette...magam sem csinaltam volna jobban...
na szoval csak nagyon roviden, hogy ne sirjatok: jol vagyok, mar szinte napi rendszereseggel uszok a toban, edzem a kios barnikat, van koztuk egy ket fenomen, akik ugy jatszanak, hogy incredibil(Dioff, Sheldon, Beckham, Greg, meg Fidel Castro(tenyleg ez a neve))...kell, kell, kell edzeni oket...majd jovo nyarig egy rovid edzoi iskolat is remelem elvegzek. Krisztina, Az origami nagyon bevalik a masodikosoknal...igaz sokat kell segiteni nekik, de fejlodnek. Hajra.Vasarnap templomba mentem, ami azt jelenti hogy egy fa alatt ultunk es enekeltunk imadkoztunk...errol majd irok reszletesebben...ez csak egy elozetes, dragaim...Trailer. Na de megyek is mert megyek is. Olellek szorosan, meg azokat is akiket nem ismerek szemelyesen, de ha mar valaki feher, hianyzik. Szoval igy. Oriti. Aviszontlatasra. ezt jelenti.

koszonom a sok imat meg tamogatast. hehe. kell.

Megvan a focilabda

Több sikertelen próbálkozás után végre sikerült a szülőknek telefonon elérni Balázst. Örömhírt mondó beszélgetés! A nemrég kapott támogatásból megvehette a focilabdát, és a háló anyagát, amiből szorgos halászok megfonták-kötötték a kapu labdafogóját... Nagy az öröm, minden lurkó (fiúk-lányok) focizni akar, alig bírja beosztani a csapatokat a testvérem. Éljen a sport!

Azt már láthattátok a képeken, hogy Balázs jól leégett (nem csak anyagilag:))! Most az égési sebeit kezeli(k), amik kezdenek leszáradni, és ebből a bajból is kilábalóban van.

Még történtek izgalmas kalandok ott a kis Rusingán az elmúlt szép vasárnapon, de majd erről ő fog beszélni bővebben. Megígérte, hogy Tanzániából majd hosszú leveleket ír, alapos beszámolóval csitítja kíváncsiságunkat.

Addig is maradok hűséges tudósítótok,
Krisztina

Hírek Balázsról

Mivel már jó ideje nem jutott net-közelbe a testvérem, s mivel felhatalmazásom van tőle, hogy "szépítgessem" a blogját, gondoltam közlöm veletek azt a keveset, amit családunk megtudott róla a tegnap. Egy Marosvásárhelyről elszármazott ismerősünk szintén Afrikában él, pont a Viktória tó partján, egy másik országban, Tanzánia Mwanza nevű városában. Balázs náluk fogja tölteni a húsvéti ünnep néhány napját. Tőle kaptuk az alábbi levelet, amiből az is kiderül, hogy Balázs meggyógyult a megfázásából:

Szia Istvan
Most beszeltem balazssal, nagyon jol van ,jo a hangulata, meggyogyult, es apr.1-en jon hozzank, mar meg is vette a buszjegyet, puszil mindenkit, azt mondja, hogy mar jol megszokott mindent, nincs semmi problemaja,
szep vasarnapot kivanok.

Többen is kérdeztétek, hogy hogyan lehetne Balázst segíteni, hiszen első bejegyzésében ír arról, mekkora szükség van a legapróbb támogatásra is. A családunk pénzt gyűjt számára, amit bankon keresztül küldünk el neki. Részletkérdésekkel forduljatok édesapámhoz, emailcíme: halmenistvan@yahoo.com

Üdvözlök mindenkit,
szeretettel, Krisztina.

És következzék néhány kép, amit még nem láthattatok Balázs árváiról és szegény gyermekeiről:

Megalakult a Rusinga Stars!!!

Most csak röviden annyit, hogy tegnap rongylabdával focizgattam a kölykökkel a tóparton, s van köztük egy-két nagyon tehetséges. Az edzést a jövőhéten kezdjük, Rusinga Stars lesz a csapat neve. Tudom, elég béna, kicsit olyan mint a Steaua, de megteszi.

Köszönöm a bátorítást , imákat, szükségem van rá... de rendesiből.
na szervusztok

Jelentkezés Afrikából

Megérkeztem már jónéhány napja Kenyába, a Viktória tó Rusinga nevű szigetére. Az ablakomról a tóra nyílik elképesztő kilátás, illetve egy szigetre, aminek a nevére nem emlékszem, mert csupa mássalhangzó. Az otthonomtól az iskoláig a távolság egy 10 perces gyönyörű séta, amit mindennap háromszor vagy többször megteszek.
A sziget flórája és faunája rendkívül gazdag. Van itt sok 100 féle színű és méretű madar, gyíkok, kecskék, tehenek, vízilovak, kaméleon, stb. Vízilónak eddig csak a szemét láttam, azt is kukkeren keresztül, de így is félelmetes volt, ahogy lassan feljött a víz felszínére és összenéztünk egy pillanatig. Legveszélyesebb állat errefelé. Tavaly két halásszal végzett. Éppen ezért a főnököm nem enged egyedül úszni. Így csak tegnap jutottam oda először hogy ússzak egyet a tóban. Nagyon kellemes vize volt.















A szervezet főnőkét Samuel Okomonak hívják, és egy nagyon bölcs, férfias, intelligens középkorú ember. Nagyon sokat tesz ezért a kis falusi közösségért. Amúgy tanár, fizikát, biológiát, kémiát tanít elemi és középiskolában. Nincs nagy jövedelme de kemény munkával mégis eltartja 2 feleségét, 6 gyerekét (amiből 2 egyetemista) és most már engem is. A gyerekeivel nagyon jól egyezem, minden este együtt játszunk a petróleum lámpa fényében. A legkisebbet Obamanak hívjak, Samuel egyetlen fia, ezért nagyon büszke rá. Az elején nagyon félt tőlem a kis elnök, most már nagy barátok vagyunk.















A ház, ahol lakom, nagyon egyszerű és szegény, mégis jobb, mint sok más a környéken. Egy beton ház és két vályogház. Vályogkályhát használnak. Az ilyen házak legkülső borítását állati ürülékből, homokból és vízből keverik ki majd tapincsolják fel (ha létezik ilyen ige).
A budi pottyantós, erős koncentrálást igényel, főleg az éjszakai művelet, amikor fél kézzel nagy vörös csótányok ellen küzdök, miközben guggolva, izmaimat megfeszítve célozni próbálok. Nagyon kellemetlen. A mosakodás lavorból történik, szóval 4 hónapig nincs zuhany.
A koszt szinte mindennap ugyanaz: ugali-puliszka, mindenféle hal, valami spenótfélék, palacsinta, tojásrántotta, marhahús…ezek váltakoznak. Gyümölcs az itt a papaya, meg banán, ezek nagyon finomak.
Nehéz volt megszokni az elején, de mostmár jó étvággyal eszek. Az árvagyerekekhez viszonyítva királyi koszton élek. Ők napi kétszer az úgynevezett “puridge-t” eszik, ami a kukorica őrléséből visszamaradt selejtből készül. Vízben megfőzik és cukrozzák. Az elején szörnyűnek találtam, mostanra talán egy kicsit meg is szerettem, lévén, hogy én is mindennap eszek belőle, hogy együtt érezzek velük.




Tulajdonképpen nem is árvaházról van szó, hanem egy iskoláról, ahova árva, illetve szegény gyerekek járnak (Sámuel 2 gyereke is idejár). Az árvák a nagyszülőknél alusznak, akiknek semmilyen rokona sincs, azokat is mindig befogadja valaki. Éjszakára. Az árvák legtöbbje AIDS-árva, nagyon pusztít ez a betegség ezen a szigeten. Már nagyon sok AIDS-essel találkoztam és fogtam velük kezet. Valami nagyon különös szomorúság volt a szemükben amilyet eddig még sehol nem láttam. Sokkal több férfi hal meg, mint nő. Az asszonyok errefelé szívósak. Tehát rendkívül sok özvegy van, és ezek közt rendkívül sok AIDS-es. Szóval ezeket a gyerekeket tanítom matekre, angolra, illetve játszok vele különböző játékokat. A nyelvi nehézségek miatt a tanítás nagyon nehezen megy nekem, nagyon döcögve haladok. A játékok közül is nagyon-nagyon egyszerűeket kell válasszak, amit megértenek. Az egyszerű összeadás is nehezen megy nekik.













Az iskolai felszerelés nagyon sok kívánni valót hagy maga után. Mocskos, rongyos füzetek, körömnyi, zsilettel hegyezett ceruzák, törött táblák, krétahiány, kukoricazsákokra mázolt ábrák, stb. Az iskola épületéről nem is beszélve. Vastákolmány. Az iskola konyhája pedig egy 2x2es kis vályogkunyhó.
A tó ellenére a víz hiány nagyon nagy probléma a szigeten, hiszen azok akik messze laknak a tótól, azoknak a víz szállítása igencsak körülményes, megerőltető és időigényes. Most az esős évszakban vagyunk, mégis nagy a szárazság. Szinte minden éjszaka esik, de csak nagyon keveset, reggelre nyoma sincs a víznek. A szerencsésebbeknek van víztankja, ami csatornarendszerrel összekötve felfogj a házakról csorgó vizet. Azt felfőzve és gyógyszerekkel kezelve isszák, illetve öntözésre használják.
Egy ilyen tankot vettem a pénzemből az iskolának, 250 eurómba került, ezennel ki is ürült a pénztárcám. Ez remélhetőleg sokat fog változtatni a gyerekek étrendjén, hiszen ezzel a vízzel gyakoribbá tehetjük a kert öntözését, ahol már a papaya fák, amiket a múlt héten öntöztem, lassan, de biztosan nődögélnek. A gyerekek is több vizet ihatnak így, meg gyakrabban moshatnak kezet, amit elég ritkán tesznek amúgy.

A következő project, amibe belefogtunk egy páran az egy focipálya kialakítása a tó mellett, ahol jövőhéten már talán el is tudjuk kezdeni a gyerekek edzését. A foci nagyon közkedvelt sport errefelé, és a tehetségesek számára egyben lehetőség is a szegénységből való kitörésre. A faluban volt már erre példa, szóval mind a gyerekek, mind pedig én is motiváltak vagyunk ebben a projektben. Persze a pálya tipikus afrikai pálya, nagy lyukakat tömtünk be tegnap, a kapuk hálói halászhálók, a vonalak a földbe vannak kapálva és az eső nem mossa el. Labdát egyenlőre nem tudunk megengedni magunknak, de van itt egy-két szakértő, akik nagyon jó rongylabdákat csinálnak.














A gyerekek nagyrésze persze mezítláb játszik, ami szörnyű, egyszer én is kipróbáltam, és büszkeségből szinte egy teljes félidőt végig játsztam, de szörnyű kínszenvedés volt a köves talajon... Szóval így állnak itt a dolgok.
Nagyon sokszor érzem magam nagyon egyedül, hiszen egyetlen muzungu (fehér ember) vagyok a környéken. Szinte napi 300-szor hallom a Muznguuuuuu, how are you? kérdést legfőképpen gyerekek szájából. Szóval a gyerekek Ufónak tartanak, tapintgatnak, simogatnak, nézik a szakállamat, a felnőttek túlzott tisztelettel bánnak velem (pl. ha önnön bénaságból beverem a fejem az ajtófélfába, vagy leejtek valamit, akkor azt mondják: SORRY,SORRY. A “thank you”-t is gyakran irreveláns helyzetekben mondják.
A falu kamaszai, azok pedig hangos szóval beszélnek rólam anyanyelvükön persze, és röhögnek rajtam, fogalmam sincs miről beszélhetnek, de nagyon idegesítő. Mindenestre miután látták, hogy valamennyire tudok focizni, valamennyivel jobb szemmel néznek rám…
Na egyenlőre csak ennyit tudok írni, mert drága itt az internet, ez is csak egy nagyon összecsapott levél, és nem is túl személyes, de majd igyekszem többet és többet tudatni magamról... Látjátok, hogy szükség van támogatásra, ezért, ha tudtok, gyűjtsetek, küldjetek, és én majd beszámolok fényképekkel és szöveggel, ha lesz időm és pénzem.

Na csók, puszi, ölelés, kézfogás, vállveregetés, kinek mi jár… s aztán meg beszélünk…
Imádkozzatok