Épül az iskola

augusztus 16.

A tegnapelőtti napról írok ma este, 18-án, végre csillagos ég alatt, néhány kolléga, keksz, halász és 300 kerozinlámpa társaságában. A kerozinlámpák billegnek a hullámok kedve szerint leírt mozgásban és bizony szívesebben írnék a mai napról, de az sajnos mások dolga.

Végül is két nappal ezelőtt ugyanúgy keltünk, mint ma reggel. Kevésbé voltunk idegesek és úgy jött ki a lépés, hogy bal lábbal ünnepelem az újabb szutykos fél hetet. Ezért elnézést kértem, hogy aztán legyen minden megengedve, majd el lehetett indulni dombot cipelni egyik helyről a másikra. Ez most csak saját szempontból fogja iratni magát, tehát igazából. Nem tudom mik s hogyan zajlódtak a bizonyos közös történések kezdetéig, de biztos vagyok ízzadtságcseppektől áztatott kövek gördülésében, a könnyekkel itatott "maram"-föld döngölésében és a talicskák keserves csikorgatásában. A domb lábánál erős kezek rendezik újra a természetet, mert ez itt már csak így történik.

Jómagam a cooking comitee jeles társaságában próbálgatom az iskola néhány elemét újrarendezni múlt időben. Kedves az a gondolat minden ittlévőnek, amikor csónakba lehet ülni, márpedig reggeli után csónakban vette kezdetét a már említett közös történés. Elindultunk, a sziget egy másik szakaszát behálózó falucskába, Luanda Rombo községbe, látogatni. A motorcsónak dél tájékán üt partot, és a gyermeksereg az Aleki iskola sárga brandjének megfelelően beruházva énekel welcomingokat, majd elvezet az iskolába.

Ennek a községnek már van téglaiskolája, mely kellemesen emlékeztet az otthoni falvak elhagyatott vasútállomások kis kajibáira, ahol kecskék vannak, és még a vonat se jár.

Francis itt az igazgató.

Sátor alatt speechek. Rutinprogram. írni róla nem lehet (pedig esküszöm, megpróbáltam), esetleg annyit, hogy szerettük baba faithless Dixont, aki retired but not tired és hasonlít, vagy tényleg előadó-művész. Mindenki beszélt egy-két szót luo módra, kaptunk papucsokat és szoknyákat (mert a receiving a givinggel kezdődik), majd megvendégeltek úgy, ahogy az elő van írva.

Érdekes, hogy néhány szó milyen hosszúra nyúlik, amikor az itteniek beszélnek, így hát csak sötétedésre értünk újra ismerős vizekre. Közel nőttünk ehhez a mi falunkhoz, az az igazság. És a falu is hozzánk talán, mert a kedd esti közösködés volt az első ami áthozta Samwelt elnököstül, Balázsostul, családostul énekelni meg Master Esthert hallgatni.

Ez azóta minden este így van. Jó itt lenni.

Szabó Péter