Beszámoló egy másik munkanapról - levél formájában

augusztus 18.

Drága Eszterkém!

Az a jó ebben a szigetben (az is jó), hogy akárhányszor nézek körül az önkéntes ház verandájáról, romantikus érzelmektől túlfűtve állíthatom (és nem sarkítva), hogy sosem látod ugyanolyannak a tavat és a belőle emelkedő szigetet (szigetecskéket).

Egyszer írtál nekem a béke szigetéről, mint állapotról, amit bárhol felfedezhetsz (ha már érzelgős szálon indultam el, folytatnom is kell), ez tényleg sziget és néhány eseten kívül békésnek tűnik és az is. Ma is az, a korai ébresztő ellenére, akkor is, ha chapatti nincs reggelire, csak édes kenyér és tojás, de még akkor is ha nem volt túl kellemes az alvás, ha fáradt a munka és még a főzés sem vidámít. Lényegében van munka csak a fehér-fekete tábor összedolgozásában akadnak hiányosságok, ami miatt több időnk van bambulásra.

Nekem nem jelent nehézséget. Ez sem. A fal épül, a mi segítségünk nélkül is (önmagát építő fal - csak viccelek, a meleg miatt, lehet).

Délután izzadtan és koszosan, fáradtan és bágyadtan, de megelégülten merültünk egyet a tóban, a szórakozási lehetőségek igen szűkösek, de élvezni, azt tudjuk.

Drága Eszter - Vegyszer - Kegyhely - Szvetter, bár ezt a poént már elütöttem párszor, nem tudok leszokni róla.

A kövek nehezek, a munkanélküliség is az, a víz bilharziával tele, de üdít, a levegő kellemes, ha fúj a szél és nincs kánikula.

A szúnyogok biztos csípnek, de meg tudnám számolni egy kezemen, hogy hány csípéshez hasonló folt van a kezemen.

Pár napja Samu bácsi és népes családja is velünk áhítatoskodik és a befejező ének utáni csend, ami Pétert ugyan zavarja, engem a legjobb érzésekkel töltött el, főleg amikor a kis Balázst egy lüktető, lélegző kis lurkót tarthattam a kezemben.

Édes leány. Gondolok rád, és a szilvás gombócodra.

Szeretettel,

Ré

U.I. Bővített változatát majd, amikor hazaértem, akkor olvashatod.

Molnár Réka