Önkéntes tábor Kenyában
2011. augusztus 17., szerda
Próbaparti Mbitában
A Balázs-keresztelőről bővebben
Egy adott ponton hősünk gyors és némileg kétségbeesett mozdulattal fel is rántotta a takarót a kis Balázs arcáról, attól félve, hogy keresztfia nem kap elég levegőt. Mikor aztán megbizonyosodott az ellenkezőjéről, feladatához híven fogta a gyereket, és betartotta a víz alá, ahogy azt megszokhattuk az Erdélyi Református Egyházkerület minden becsületes gyülekezetében lezajló hasonló jellegű alkalmakkor.
A víz és a kis göndör haj találkozása után a keresztapa imádkozott. Ez volt az a pillanat, amikor e sorok írójának és más egynéhány jelenlevőnek férfiakarata feladta a könnycsatornákkal vívott harcot, s engedett az elérzékenyülés jótékony nyomásának. A ceremónia lezárta után a kíváncsi népség közelebbről is szemügyre vette az ifjú reménységet. Hasonlít, na. Állapítottuk meg mindnyájan nagy gyanakodva. 2011. augusztus 16., kedd
Az első munkanap
2011. augusztus 15., hétfő
Élmény-szilánkok (tallózás a facebookról)
E mellé 8db skorpiót termelünk ki, amiből 1 csípés is halálos :D
2011. augusztus 14., vasárnap 13:25 (Jozsó)
Tegnapelőtt megvertük "Kenyát" 3-2-re fociban... hepehupás focipályán vicces volt játszani és ha mellé rúgtál egy egész falu nevetett rajtad, de vicces volt :D.
Tegnap reggeltől estig dolgoztunk. Köveket hordtunk talicskával az iskola alapjára az afrikai melegben. Egyik ujjam szétroncsolódott, de sebaj mert bekentük aloé verával mert teli van ilyen bokrokkal. Láttunk vízilovat és skorpiót.
Ma volt kicsi Balazs Okomonak a keresztelője.

Balázsnak nevezte el a sziget-főnök (értsd az alapítvány igazgatója sz.m.) a legkisebb fiát és a focipályát. 
Afrika-shoping piki-pikivel
Mbitai netkávézóban ... "Városban" vagyunk 
a gyerekek szaladnak utánad, hogy fogjál velük kezet és megkérdi mindenki, hogy how are you...
kábé 600 how are you kérdésre válaszoltam már amióta itt vagyok úgy hogy i'm fine...
Nagyon finom itt a mangó, a banán és az ananász, teljesen más mint otthon
Szedik szét a "csokik" a gitárt
2011. augusztus 15., hétfő 18:25 (Jozsó)
Tegnap hatalmasat buliztunk egy lepukkant live music pubba...a csávó lyukas dobokon dobolt... nem dobütőkkel, hanem valami kifaragott ágakkal... a gitáros csávóval megbarátkoztam és engedte hogy játszódjak velük... nagyon nagy bulit csináltak és hatalmas élmény volt ilyen zenét játszani :D... van felvétel is róla :D...
2011. augusztus 14., vasárnap
Napi program
Ahogy tetszik, avagy a napi beszámoló felnőtteknek és egy mese gyerekeknek
2011. augusztus 12.
Reggel korán keltünk, de mégsem eléggé. Mire kiértünk a konyhára, Samwel felesége már javában sütötte a chapattit. Ez a francia palacsinta és a lángos keresztmetszete- legalábbis a mi fogalmaink szerint. Jó tanulság: MÉG korábban kell felkelni, ha valóban dolgozni akarsz (legyen szó konyháról vagy építkezésről).


A fogadtatás: lenyűgöző! Az asszonyok körbetáncoltak s a maguk jellegzetes dallamaival "megkántáltak".
A gyerekek verseket, énekeket tanultak meg! Nagyon szeretünk titeket, nagyon örülünk, hogy itt vagytok! Isten hozott benneteket! Sosem felejtünk el! Ezek és ehhez hasonlók hangzottak el. Miután megnéztük az osztálytermeiket (valóban bádogfalak+rafiazsák szemléltető-eszközök), elsétáltunk a tópartra.

Délután a focipályán felállított sátrak alatt ültünk: ismét énekek, táncok, üdvözlő-beszédek.


A nap fénypontjai a focimeccsek voltak. Előbb a gyerekek, majd az önkéntesek és a helyi fiatalok rúgtak labdába. 3-2-re nyertünk.



Vacsi után lazítás, éneklés és áhítat. Ma a Mélységekben járatta őket c. könyvből olvastam 2 történetet Binci megtéréséről és a nagy kongresszusról.
De olyan is akadt, amelyikhez ha én mentem oda, s barátságosan megkérdeztem: Hello, whats your name, csak ennyit mondott: YES! Ami azt illeti: sok dologban különböznek, de egyben biztosan: mindannyiuk szeme csodálatosan ragyog.
Hogy mitől? -kérded. Épp ezt szeretném elmesélni. A kis YES-hercegek (ahogy én nevezem őket), egy szigeten élnek, nincs sok játékuk, de annál több testvérük és nagyon szeretnek énekelni, táncolni és focizni. Ha megsimogatod őket, előbb-utóbb barátaiddá válnak: közvetlenek és rengeteg szeretet van bennük.
A hozzájuk érkezőket különleges bánásmódban részesítik. Az egyik YES-herceg bambuszból készített egy kis halász-hajót. Papír-csíkokkal és némi enyvvel összeragasztotta, majd ráírta a nevemet. Odajött és egy hatalmas mosoly kíséretében átadta. Meglepetten álltam és csak csodálkoztam: miért adja ezt nekem? Vagy: miért pont nekem? Hisz semmit sem tettem ezért. Nem érdemlem meg ezt a nagy szeretetet... Ráadásul csak én kaptam. Ez még inkább emeli az értékét. Hosszasan elgondolkoztam ezen. Idő kellett, amíg megértettem a titkot: MINDENT FÉLREÉRTETTEM. A szeretet nem rólam szól. A szeretet nem az, hogy kapok valamit, mert tettem érte. A szeretet elsősorban arról beszél, aki adja (és csak másodsorban arról, aki kapja). Ez a kisfiú, vagyis az egyik herceg nem azért szeret, mert kapott volna tőlem egy csokit, vagy mert jót tettem vele. Szeret mert ő ilyen. És nem: Szeret, mert én ilyen vagy olyan voltam vele. Hát így találkoztam én (életemben talán először), hercegekkel (és hercegnőkkel). Ma már tudom: hercegnek lenni annyi, mint csillogó szemmel mosolyogni, bőkezűen ajándékozni, s végtelenül szeretni. Mert a hercegek a Király gyermekei, s ez a magatartás teljes mértékben Királyhoz méltó...



