A prédikátor halkan, csendesen kezdett beszélni. Fordították nekem, de a furcsa akcentus miatt, csak keveset értettem. A levegő fülledt, forró volt, ki is voltam merülve, mert biciklivel jöttem templomba, s a csomagtartón főnököm egyetemista lányát, Sophiet, cipeltem izzadva, de férfi büszkeségtől vezérelve a faradtságnak apró jelét sem mutatva. Szóval efféle tényezők miatt nehezen ment az igehirdetésre való koncentrálás.
Az igehirdető egyre hangosabban, lelkesebben kezdett beszélni, majd mikor már a vége felé közeledett, valósággal ordibált, izzadva gesztikulált. A fordító úgyszintén. A gyülekezet pedig áthatva a szavaktól nagy lázban tört ki, mindenki letérdelt, sírt, jajgatott, üvöltött, esdekelt. A prédikátor meg próbálta túlkiabálni őket. Nagy felfordulás volt ez nekem. A kisgyerekek meg voltak ijedve, sírtak, nem értették mi történik. Összenéztem egy-két gyerekkel, s önkéntelenül megvontam a vállam, hogy én sem értem mi történik, és megpróbáltam mosolyogni nekik.
Aztán meg a nagy jajgatás közepette egyik nő önkívületi állapotban vergődni kezdett a porban s zagyvált valamiket anyanyelvén, vagy csak halandzsált, nem tudom. A gyülekezet körbeállta, tapsolva énekeltek, és drukkoltak a papnak, aki Isten nevében s sátánt próbálta kiűzni a vergődő nőből. Ez egy olyan 15 perces kemény menet volt.
Én meg csak ott álltam bambán, tétlenül, nem tudtam, mit tegyek. Egyik felem azt mondta, hogy seperjek félre mindenkit a nő körül, s segítsem fel őt, adjak neki egy pohár vizet. A másik felem pedig hinni próbálta, hogy valóban a sátán dolgozik benne, így néha önkéntelenül is tapsoltam egyet az éneklő, táncoló gyülekezettel. A harmadik felem azt mondta, hogy ez csak egy csúf érzelmi ráhatás a gyülekezetre, s hogy ez marhaság... A negyedik felem... Szóval össze voltam zavarodva.
Végül a nő megnyugodott, és csendesen, kimerülten üldögélt egy gyékényen. Én meg azon gondolkoztam, hogy most mi játszódhat le benne. Van-e szégyenérzete, szomorú-e vagy vidám, vagy mit érez egyáltalán. De az események annyira kimerítettek, meg bátorságom sem volt elég, hogy odamenjek és feltegyem neki ezeket a kérdéseket, pedig nagyon szerettem volna.
Utólag informáltak, hogy ez errefelé nagyon természetes, és gyakran megtörténik. A sátán megérzi az Isten jelenlétét a templomban, és beköltözik valakibe. És akkor Isten nevében ki kell űzni. Ezt úgy magyarázták nekem, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna.
Hazatekertem a biciklivel. Vártam már az éjszakát, hogy aludjam ki magam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
fuuuuu... kemény, te!
VálaszTörlésMindig is veszélyesnek tűnt nekem ez az ezoterika, meg ördögűzés, meg démonok, és a többiek. Talán a mi köreinkben ezeket a témákat kerülik is (ami lehet, nem baj... de lehet, h az...). E miatt sem tudok én sem viszonyulni hozzájuk.
Szerintem, ha meglátod a Szentlelket a dologban, akkor rendben van.
Gondolok rád, imádkozok érted, bratyó!
ezt jó volt elolvasni :))
VálaszTörlés"A másik felem pedig hinni próbálta, hogy valóban a sátán dolgozik benne, így néha önkéntelenül is tapsoltam egyet az éneklő, táncoló gyülekezettel. A harmadik felem azt mondta, hogy ez csak egy csúf érzelmi ráhatás a gyülekezetre, s hogy ez marhaság"
Ez a rész tetszett legjobban. Eszembe juttatta, hogy egyszer elmentem egy "előadásra" (legalábbis annak volt meghírdetve) és egy szekta 1-2 órás előadásába/szertartásába csöppentem bele, mely bár magyarul volt, legalább annyira értelmetlennek tűnt, mintha bármely idegen nyelven lett volna. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy mindenki becsukta a szemét s azok a fura öltözetű emberek dobolnak körülöttünk egyre hangosabban, s valami imát mormolnak. Annyira összezavart az az egész agymosás/hitóra(?), hogy teljesen lezsibbadtam. Úton hazafele le kellett szálljak a biciklimről, (én is biciklivel voltam) hogy röhögjem ki magam. A számunkra furcsa vallásos rituálékat nehezen tudjuk feldolgozni. És hogyan is tudnánk megérteni más kultura hitét, ha még a saját vallásunkat is teljesen másképpen értelmezik annak képviselői. Ezt a pontot lehet kérdőjelnek is tekinteni.