A lényeg a hal

augusztus 21.

Eszterkém, te drága!

A vasárnapról nehéz írni, mert az pihenés és csendesség szinte mindenütt, még ezen a szigeten is (főleg itt). Szabad időnk utolsó napját töltöttük, a szafarisok ma érkeztek haza.Esti program volt a fényképnézegetés, sztorizgatás, ölelés, s az ünnepi vacsora: krumpli püré hallal és sukuma wikivel.

Az esti halnak reggeli története van, mert a mai napra terveztük be a nagy fogást: a halászást, Johnnal, az edzővel. Ha eddig nem is tudtam, mostmár tisztában vagyok azzal, hogy a munkafolyamat nehezebbik része nem a várakozás, vagy esetleg a kötélhúzás, netán a lapátolás.

Nem, nem. A legnehezebb rész a csalódás, amikor izzadság és az erőfeszítés legjavát adva a száz méternél hosszabb háló kicibálásához megjelennek a legalján, a legvégén (mintegy fokozva az amúgy is túlfűtött hangulatot), azok a ficánkoló halacskák: nem egy, nem kettő, hanem 5.

Igazán nagy teljesítmény, gondolhatnánk, de errefelé nem az. Bari, legalább kifogtuk a vacsorát, valakinek még ez sem sikerült.

John, talán hogy enyhítse elkeseredésünket meghívott magához ebédelni, mit ad Isten, hallal vártak és ugalival, meg paradicsommártással. Az edző édesanyja is csatlakozott nagy vidáman, annyira nevetett (örült a sok muzunguznak), hogy nem lehetett eldönteni sír, vagy csak a nevetése hasonlít a zokogáshoz. John felvilágosított, hogy az édesanyja örül nekünk, tehát szó sem volt könnyekről. Ajándékba papaját hozott és avokádót. Arra gondoltam, hogy ilyen étkezés mellett lassan a szervezetem méregteleníti magát, hejj.

Ma sikerült újból piki-pikire ülni és újból rájönni mennyire élvezem. Furcsán kreatív módon oldja meg az ember a szükségleteit akkor, ha épp annak nincs itt az ideje. Mi, akik bemotorbicikliztünk a városba, vállaltuk a vásárlást és a vízhordás nehézségeit egy röpke órás beszélgetést egy helyi sörözőben.

Másoknak nagyobb cselhez kellett folyamodniuk: John és Wilfred épp egy iskolai "megbeszélésen" voltak, véletlenül velünk, és szintén mikor Samu bácsi is megjelent a helyszínen. A hazugság bűn, azt szokták mondani és azt, hogy az embernek vannak gyenge pillanatai, amikor képtelen ellenállni.

Ez a sziget nem az a hely, ahol bárminek is ellen lehetne állni, de kényszerítve vagyunk (néha).

A tábortűz kezd szokássá válni, ha nem esik.

És a hiány belém hasít.

Szeretettel,

Réka (Molnár)

U.I. Vannak nálunk ál-hullócsillagok (világítóbogarak, amik furfangosan másodpercenként gyúlnak ki, becsapva a naiv nézelődőt). Többször is kívántam már, mire rájöttem, hogy csak szemfényvesztés az egész. Azért mégis teljesült egy-két óhaj-sóhaj.

Szafari élesben

augusztus 19-21.

Péntek reggel fél hétkor elindultunk szafarizni a Masai Mara parkba egy bizonyos sebesség és időjárási körülmények teljesülése esetén felnyitható tetejű matatuval (=kisbusz), hatan az önkéntes csapatunkból, valamint Francis és a járgány soförje, Henry.

„Nehéz” volt elszakadnunk a suliépítéstől: a Maszáj Fennsík fele vezető úton először a kőkitermeléseket, kőrakásokat, sziklákat, markológépeket és talicskákat vettük észre.  Részünk volt vörös napfelkeltében gyönyörködésben, tea- és kávéültetvény közelebbi szemügyrevételében, sőt még bevásárlőközpontban is jártunk, ahol nem hittünk a szemünknek mikor sajtokat láttunk a polcokon. 

Ebédidőre a park egyik maszáj katonák által őrzött kapujához értünk.

Rekordidő alatt átrobogtunk a park első részén, így sikerült jónéhány elmosódott képet készítenünk.  Ezután lelassítottunk, teljesültek a feltételek és felnyithattuk az autó tetejét és egyenként pipálhattuk ki a megnézendő állatok listán szereplő tételeket: zebra, gnú, zsiráf, oroszlán, csimpánz, víziló, varacskos disznó, impala, bivaly, strucc, gepárd, keselyű. A lelassítás egyik következménye az is lett, hogy egy nedves területen beragadtunk a sárba, de gyorsan kiugráltunk az autóból, a fiúk kicsit megtolták, visszaugráltunk és nézhettük tovább az Oroszlánkirályból ismerős tájat, növényeket, állatokat, élvezhettük, hogy óriási távolságokat belátunk, hogy egyszerre éget a nap és simogat a szél. Szerintem kellemes volt. 

Éjszakánkat az Enchoro (ejtsd: encsóró  ) kempingben töltöttük... volna , de szervezési problémák miatt a szomszédos Flamingo táborban aludtunk háromszemélyes katonai sátrakban, melyekhez egy-egy melegvízes zuhanyzóval ellátott épület volt hozzácsatolva.

Szombaton fél hétkor keltünk, az Enchoro önkiszolgálós teraszán reggeliztünk, majd folytattuk a Masai Mara bonyolult úthálózatának bejárását, figyelve elefánt- és zsiráfcsaládok táplálkozását, gnú- és zebracsordák vándorlását, oroszlánok és gepárdok lustákodását, vízilovak fürdőzését. Útközben egy kerékcserére is sor került. 

Délutánra visszamentünk szállásunkra, sátrunk előtt üldögéltünk, beszélgettünk, söröztünk, szívtuk magunkba a D-vitamint. Összebarátkoztunk a tábort őrző maszáj srácokkal, akik a helyi viseletben voltak és megmutatták „oroszlánölő fegyvereiket” (kések és botok). Napunk tábortűz körüli beszélgetéssel zárult.

Vasárnap reggeli után egy maszáj falut néztük meg, ahol a lakosok megmutatták a tűzcsiholást, hagyományos táncukat, összekötözött karóból készült sárral tapasztott falu házaikat, általuk körömfényezésre használt leveleket és magukról meséltek. Ezután elindultunk hazafele. A soförbácsi nem kímélte az autóját visszafele sem, így utunk eléggé „szédítő-bódító”, össze-visszarázó volt. És hogy ebből a napból se maradjon ki az autós különlegesség, Henry megmutatta, hogy hogyan tud két keréken menni, majd hogyan tud kikászálódni a keréknyomból a kis matatu, persze nekünk is meg volt a feladatunk: az ide-odadülöngélésünkkel segítettünk az autó súlypontja helyzetének vátoztatásában és ezáltal stabilitásásnak megtartásában 

Este nyolc körül érkeztünk vissza Rusingára. A csapat itthon maradt tagjai a „Happy to see you,/Happy to meet you,/ Welcome, welcome our visitors!” újjongással és öleléssel fogadtak...azt mondták hiányoztunk... hittünk nekik!

Lázár Orsolya

Kirándulás Mfanganoba

augusztus 20.

Ma pentek. Szombatrol kell irjak beszamolot. Az mar reg volt. Nem volt idom, illetve nem szakitottam ra idot, de most Malaria baratom besegitett egy kicsit es pihenes meg gyogyszerszedes mellett idot hagyott nekem arra is, hogy megirjam a beszamolot. Kosz Mali (igy becezem).

Na szoval a szombati nap eleg durvan kezdodott. Felkeltunk reggel hatkor. Ez azert durva. 7kor indultunk motorcsonakkal Mfangano szigetere.

Gyonyoru napfelkelte, sok muzungu a lyukas motorcsonakban, klasszikus giccses fenykepezesek, Obamas teli sapka nem tul vekony soforunkon, ugy is mondhatnam hogy feletebb izmos soforunkon (aki erejet aztan par nappal kesobb be is bizonyitotta az Mbitai MEETING POINT kocsmaban amikor is interju keszites alatt egyik reszeg barni kotozkodni kezdett a mi asztalunkkal. Csonakos baratunk felkezzel racsapott a reszeg csoki kezere, az meg rogton megfordult es eltavolodott es egy vad kezmaszirozasi projektnek fogott neki....ennyit az Obamas teli sapkas soforunk erejerol). Szoval kiszalltunk Mfangano szigeten egy 2 oras menet utan Viktorian (haha) es elindultunk a barlangrajzok fele.

Mfangano kicsit jobb allapotban levo sziget mint a mi Rusingank....jatszoteres iskolakkal, kicsi repuloterrel, meg arammal is talalkoztunk...

Mentunk mendegeltunk, mig egy muzeumhoz nem ertunk (pedig en azert ertek egy kicsit a muzeumokhoz - haha).

Itt kiderult hogy a mi kis barlangunk meg 1 ora csonak ut innen. Gondolkoztunk mi legyen, de hat ha mar ennyit jottunk csak elmegyunk a barlangrajzokig. Ezt is tettuk. Ismet megjelent soforunk (akinek Obamas teli sapkaja volt) s elindultunk. Ez az 1 oras csonakut volt az egyik legszebb elmenyem itt Kenyaba. Gyonyoru ido volt, igazi afrikai kilatasban lehetett reszunk (eskuszom teee... mintha a discoverybe neztuk volna embeeee): palmafak, meg csomo

exotikus novenyzet aminek csak latinul tudom a nevet...

de sokan nem ertenetek ugy hogy maradunk csak az exotikus novenyzet kifejezesnel, jo kis toparti nyaralok

(valoszinu mzunguke... mert eleg penzes helyeknek neztek ki), itt-ott megjeleno pucer uszkalo neger gyerekek, illetve kamaszodo halaszok akik ugyanugy mint a gyerekek nem szegyelltek ferfi mivoltukat es lobaltak fel s ala....a halaszbotjukat. Kozben az ido egyre melegedett es kiertunk a partra...ahol szokasos fogadtatasban volt reszunk: innen onnan erkezo "Mzungu, HOW ARE YOU ???-k (ezekre az elso napokban eroltetett mosoly nelkul tudtam valaszolni, de kb a 6 ezredik ilyen utan nagyon nehezemre esett visszavalaszolni... hogy "hey, i'm fine") meg egy csomo csoki gyermek aki csodalkozva bamul minket.
EL is indultunk a barlangok fele arkon-bokron at, olyan igazi dzsungel feelingem volt, sok banan meg mango fa, roviden: olyan helyeken jarkaltunk hogy egyfolytaban kattingattam Daninak a fenykepezogepevel, mint vmi japan turista. Nem is telt el sok ido amig megjelent egy reszeg neger testes emberke aki szent meggyozodessel allitotta magarol, hogy o az idegenvezetonk aki felvezet minket a barlangig. Szabo Peter megtudakolta reszegsegenek az okat: az emberunk egy expedicion volt, ahol bekellett rugni. Hat igen... itt Afrikaban van egy-ket erdekes expedicio. Ido kozben talalkoztunk az igazi idegen vezetonkkel, de reszeg csoki baratunk nem adta fel....a barlang elotti berjatnal szerencset probalt es megprobalta o osszegyujteni a belepo arat. Szegenynek nem sikerult.

Szoval, tehat, namarmost pediglen ez a nagy barlangos kiruccanas kise csalodas v

olt szamunkra....ugyanis mindossze ket harom spiralis napocska volt egy nagyobbacska sziklan, amit a helyiek egy ket meteres bemelyedes miatt barlangnak neveztek. Az idegenvezeto mondott egy par szot az ottani torcsekrol es pontosan korulhatarolta a barlangrajzok keletkezesenek idejet (1000 vagy 4000 evvel ezelott valamikor)... Az idegenvezetonk speeche alatt ami reszeg csoki baratunk felmaszott az 1000 vagy 4000 eves barlangrajzok melle, kenyelembe helyezte magat, majd ragyujtott egy fuves cigire es nagy nyugodtan elszivta( :)))))) zarojel bezarva). Ezek utan elszallt erdeklodessel, meg mosolyogva kovette o is velunk egyutt az idegenvezetonk erdekfeszito speechet. A speech lejarta utan megerintette mindenki a Blessed Stonet majd felmentunk a szikla tetejere es par percig gyonyorkodtunk a kilatasban. Egy kis ido eltelte utan indultunk is vissza a falucskaba es mivel, hogy mindenki ehes volt vad etteremkeresesnek fogtunk neki. Eleg erdekes helyet kaptunk....a hely kb akkora volt mint az otthoni szobam fele... ide gyomoszolodtunk be tobb mint 10-en es a valtozatossag kedveert halat, ugalit (puliszka), es chapattit ettunk... meg 1995-ben lejart kolakat ittunk, de azt hiszem soha nem esett ilyen jol a kaja ez a harom het alatt. A nagy lakmarozas utan kovetkezett a legjobb resze a napnak, a reg vart furdes. Megkertuk soforunket (akinek Obamas teli sapkaja volt), hogy szokdecselhessunk a csonakbol es onnan uszkaljunk fel s ala... a nagy vizezodes kozben tamadt egy otletunk es felmasztam Peter nyakaba... Balazs pedig a

z Abelebe es vizes birkozast kezdemenyeztunk (az veszit aki leesik). Ez vmiert nagyon megtetszett a nem messze levo parton lubickolo pucer neger gyerekeknek es rendesen letamaadtak minket...

masodpercek alatt begyultek a csonak kore es kiabaltak hogy muzungu es mutattak hogy ok is akarnak nyakba maszni... es akkor kezdodott is a nagy haboru... Abel es Balazs nyakaba sorra masztak a kicsi neger lurkok es visibalva, kiabalva, nevetgelve, orditozva, pucerkodva birkoztak es nagyon elveztek, Balazsek meg nevettek mert elveztek es meg mert egyfolytaban csiklintotta a nyakukat vmi :P. Hat a furdes utan meg meglatogattuk a hires Tom Mboya, a kenyai hos muzeumat.... azutan meg egy hosszu-hosszu csonakut vart rank haza... es vegul mindenki elegedetten fekudt le a jo meleg agyaba.

Jozso

Beszámoló egy másik munkanapról - levél formájában

augusztus 18.

Drága Eszterkém!

Az a jó ebben a szigetben (az is jó), hogy akárhányszor nézek körül az önkéntes ház verandájáról, romantikus érzelmektől túlfűtve állíthatom (és nem sarkítva), hogy sosem látod ugyanolyannak a tavat és a belőle emelkedő szigetet (szigetecskéket).

Egyszer írtál nekem a béke szigetéről, mint állapotról, amit bárhol felfedezhetsz (ha már érzelgős szálon indultam el, folytatnom is kell), ez tényleg sziget és néhány eseten kívül békésnek tűnik és az is. Ma is az, a korai ébresztő ellenére, akkor is, ha chapatti nincs reggelire, csak édes kenyér és tojás, de még akkor is ha nem volt túl kellemes az alvás, ha fáradt a munka és még a főzés sem vidámít. Lényegében van munka csak a fehér-fekete tábor összedolgozásában akadnak hiányosságok, ami miatt több időnk van bambulásra.

Nekem nem jelent nehézséget. Ez sem. A fal épül, a mi segítségünk nélkül is (önmagát építő fal - csak viccelek, a meleg miatt, lehet).

Délután izzadtan és koszosan, fáradtan és bágyadtan, de megelégülten merültünk egyet a tóban, a szórakozási lehetőségek igen szűkösek, de élvezni, azt tudjuk.

Drága Eszter - Vegyszer - Kegyhely - Szvetter, bár ezt a poént már elütöttem párszor, nem tudok leszokni róla.

A kövek nehezek, a munkanélküliség is az, a víz bilharziával tele, de üdít, a levegő kellemes, ha fúj a szél és nincs kánikula.

A szúnyogok biztos csípnek, de meg tudnám számolni egy kezemen, hogy hány csípéshez hasonló folt van a kezemen.

Pár napja Samu bácsi és népes családja is velünk áhítatoskodik és a befejező ének utáni csend, ami Pétert ugyan zavarja, engem a legjobb érzésekkel töltött el, főleg amikor a kis Balázst egy lüktető, lélegző kis lurkót tarthattam a kezemben.

Édes leány. Gondolok rád, és a szilvás gombócodra.

Szeretettel,

Ré

U.I. Bővített változatát majd, amikor hazaértem, akkor olvashatod.

Molnár Réka

Épül az iskola

augusztus 16.

A tegnapelőtti napról írok ma este, 18-án, végre csillagos ég alatt, néhány kolléga, keksz, halász és 300 kerozinlámpa társaságában. A kerozinlámpák billegnek a hullámok kedve szerint leírt mozgásban és bizony szívesebben írnék a mai napról, de az sajnos mások dolga.

Végül is két nappal ezelőtt ugyanúgy keltünk, mint ma reggel. Kevésbé voltunk idegesek és úgy jött ki a lépés, hogy bal lábbal ünnepelem az újabb szutykos fél hetet. Ezért elnézést kértem, hogy aztán legyen minden megengedve, majd el lehetett indulni dombot cipelni egyik helyről a másikra. Ez most csak saját szempontból fogja iratni magát, tehát igazából. Nem tudom mik s hogyan zajlódtak a bizonyos közös történések kezdetéig, de biztos vagyok ízzadtságcseppektől áztatott kövek gördülésében, a könnyekkel itatott "maram"-föld döngölésében és a talicskák keserves csikorgatásában. A domb lábánál erős kezek rendezik újra a természetet, mert ez itt már csak így történik.

Jómagam a cooking comitee jeles társaságában próbálgatom az iskola néhány elemét újrarendezni múlt időben. Kedves az a gondolat minden ittlévőnek, amikor csónakba lehet ülni, márpedig reggeli után csónakban vette kezdetét a már említett közös történés. Elindultunk, a sziget egy másik szakaszát behálózó falucskába, Luanda Rombo községbe, látogatni. A motorcsónak dél tájékán üt partot, és a gyermeksereg az Aleki iskola sárga brandjének megfelelően beruházva énekel welcomingokat, majd elvezet az iskolába.

Ennek a községnek már van téglaiskolája, mely kellemesen emlékeztet az otthoni falvak elhagyatott vasútállomások kis kajibáira, ahol kecskék vannak, és még a vonat se jár.

Francis itt az igazgató.

Sátor alatt speechek. Rutinprogram. írni róla nem lehet (pedig esküszöm, megpróbáltam), esetleg annyit, hogy szerettük baba faithless Dixont, aki retired but not tired és hasonlít, vagy tényleg előadó-művész. Mindenki beszélt egy-két szót luo módra, kaptunk papucsokat és szoknyákat (mert a receiving a givinggel kezdődik), majd megvendégeltek úgy, ahogy az elő van írva.

Érdekes, hogy néhány szó milyen hosszúra nyúlik, amikor az itteniek beszélnek, így hát csak sötétedésre értünk újra ismerős vizekre. Közel nőttünk ehhez a mi falunkhoz, az az igazság. És a falu is hozzánk talán, mert a kedd esti közösködés volt az első ami áthozta Samwelt elnököstül, Balázsostul, családostul énekelni meg Master Esthert hallgatni.

Ez azóta minden este így van. Jó itt lenni.

Szabó Péter