A lényeg a hal

augusztus 21.

Eszterkém, te drága!

A vasárnapról nehéz írni, mert az pihenés és csendesség szinte mindenütt, még ezen a szigeten is (főleg itt). Szabad időnk utolsó napját töltöttük, a szafarisok ma érkeztek haza.Esti program volt a fényképnézegetés, sztorizgatás, ölelés, s az ünnepi vacsora: krumpli püré hallal és sukuma wikivel.

Az esti halnak reggeli története van, mert a mai napra terveztük be a nagy fogást: a halászást, Johnnal, az edzővel. Ha eddig nem is tudtam, mostmár tisztában vagyok azzal, hogy a munkafolyamat nehezebbik része nem a várakozás, vagy esetleg a kötélhúzás, netán a lapátolás.

Nem, nem. A legnehezebb rész a csalódás, amikor izzadság és az erőfeszítés legjavát adva a száz méternél hosszabb háló kicibálásához megjelennek a legalján, a legvégén (mintegy fokozva az amúgy is túlfűtött hangulatot), azok a ficánkoló halacskák: nem egy, nem kettő, hanem 5.

Igazán nagy teljesítmény, gondolhatnánk, de errefelé nem az. Bari, legalább kifogtuk a vacsorát, valakinek még ez sem sikerült.

John, talán hogy enyhítse elkeseredésünket meghívott magához ebédelni, mit ad Isten, hallal vártak és ugalival, meg paradicsommártással. Az edző édesanyja is csatlakozott nagy vidáman, annyira nevetett (örült a sok muzunguznak), hogy nem lehetett eldönteni sír, vagy csak a nevetése hasonlít a zokogáshoz. John felvilágosított, hogy az édesanyja örül nekünk, tehát szó sem volt könnyekről. Ajándékba papaját hozott és avokádót. Arra gondoltam, hogy ilyen étkezés mellett lassan a szervezetem méregteleníti magát, hejj.

Ma sikerült újból piki-pikire ülni és újból rájönni mennyire élvezem. Furcsán kreatív módon oldja meg az ember a szükségleteit akkor, ha épp annak nincs itt az ideje. Mi, akik bemotorbicikliztünk a városba, vállaltuk a vásárlást és a vízhordás nehézségeit egy röpke órás beszélgetést egy helyi sörözőben.

Másoknak nagyobb cselhez kellett folyamodniuk: John és Wilfred épp egy iskolai "megbeszélésen" voltak, véletlenül velünk, és szintén mikor Samu bácsi is megjelent a helyszínen. A hazugság bűn, azt szokták mondani és azt, hogy az embernek vannak gyenge pillanatai, amikor képtelen ellenállni.

Ez a sziget nem az a hely, ahol bárminek is ellen lehetne állni, de kényszerítve vagyunk (néha).

A tábortűz kezd szokássá válni, ha nem esik.

És a hiány belém hasít.

Szeretettel,

Réka (Molnár)

U.I. Vannak nálunk ál-hullócsillagok (világítóbogarak, amik furfangosan másodpercenként gyúlnak ki, becsapva a naiv nézelődőt). Többször is kívántam már, mire rájöttem, hogy csak szemfényvesztés az egész. Azért mégis teljesült egy-két óhaj-sóhaj.