Samu bácsi levele

Kedves támogatók, jövendőbeli „szülők”,

Az én nevem Samu bácsi, én vagy a Sargy iskola igazgatója. Alábbi levelemben el szeretném magyarázni nektek, hogy miért fontos, hogy gyermekeinknek támogatókat keressünk.

A Sargy közösség-fejlesztési projekt egy olyan területet céloz meg, ahol a HIV/AIDS nagymértékben elterjedt, aminek következtében sok gyerek árva és félárva maradt vagy veszélyeztetett helyzetben van.

Az árva gyerekek között sokan idős nagyszüleikkel élnek, akik előrehaladott koruk miatt nem biztosíthatnak ételt, iskolai egyenruhát vagy oktatási költségeket. A félárva gyerekek többsége pedig HIV fertőzött szülővel él, akik állandó betegeskedésük miatt szintén nem tudják gyereküket megfelelően ellátni. Ezért a gyerekek kénytelenek abbahagyni az iskolát, ami további életüket jóformán tönkreteszi. A fiúgyermekeket munkába fogják és kihasználják őket. A leánygyermekek pedig prostitúcióra is kényszerülhetnek, ezért gyakori a korai terhesség és a HIV/AIDS is könnyen terjedhet.

Sok gyerek, aki a Sargy Iskolában tanul, olyan leány-anyától származik, aki 5-8 osztályos korában hagyta abba az iskolát. Ilyen gyermek-szülők által nevelve ezek a tanulók igencsak hátrányos helyzetűek. Szüleik nem viselik rendesen gondjukat és nem biztosítanak megfelelő körülményeket. Sajnos az elégtelen nevelés miatt ezek a gyerekek gyakran követik anyjuk példáját és korán szülnek gyereket.

Azokban a családokban, ahol mindkét szülő él, szintén nagyon nagy a szegénység. Többségüknél jellemző a szülők megterhelése, ami az elhalt rokonok gyerekeinek az örökbefogadása miatt van. A szülők nem tudják mindegyik gyereknek biztosítani az iskoláztatást.

A Sargy Iskola nagyon jó lehetőséget ad az ilyen gyerekek számára. Az állami iskolákban a túl nagy létszámú osztályok és a kevés tanár miatt, a tanulók igen kevés személyes figyelmet kapnak. Ez rossz tanulmányi eredményekkel jár és emiatt is sokan abbahagyják az iskolát.

A Sargy Iskola az állami iskolákkal szemben több hangsúlyt próbál fektetni a gyerekek kreativitására, egyéni készségeik felfedezésére, a sportolásra. Pl. már hat éves koruktól sportolási lehetőséget biztosítunk a számukra. A szigeten a mienk a legfiatalabb focicsapat. Ezek a tehetségek ha megfelelően tovább vannak fejlesztve később megélhetést is biztosíthatnak a számukra, még akkor is ha egyetemre már nem jutnak el anyagi nehézségek miatt.

Mivel otthon nem kapnak elég ételt, iskolánk az állami iskolákkal ellentétben ezt is biztosítja számukra, igaz egyelőre még csak napi két adag kukorica-kását vagy fánkot tudunk nekik adni, de ez is több a semminél.

Ahhoz, hogy ezek a gyerekek felelős és tanult polgárai legyenek a közösségünknek a Sargy Iskola marad az egyetlen lehetőségük és reményük! A Sargy Iskola pedig, jelenleg alig működőképes, ezért tartjuk annyira fontosnak egy örökbefogadási program elindítását! Ha mind a száz gyereknek sikerül egy „szülőt” találnunk, aki havi 15 euróval támogatná őt, az iskola csodálatosan működne. Nemcsak, hogy minden tanuló rendesen ehetne, és új, tiszta egyenruhában tanulhatna, cipőben focizhatna, saját tolltartója lehetne, hanem még a tanárok fizetésére, az iskola karbantartására is jutna a támogatásból.

Előre köszönöm a jövendőbeli „szülőknek” , hogy gyerekeinket támogatni fogják! Isten áldjon meg titeket!

Tisztelettel és szeretettel,

Samu bácsi

Afrikai angol

at times = sometimes

escort = walk with someone

lady=girl

consult = talk with someone

to give a flash = beep someone's phone

cyber café = internet café

boring = used as sad, lonely, uncomfortable and finally, boring

És így fog kinézni a Sargy iskola...

Keresztelő the movie

Film a kis Balázs keresztelőjéről (készítette Visky Ábel). Megjelent a mindennapi.hu-n.

Utolsó hét...

Az utolsó héten végre sor került a családlátogatásokra is. Ábel, Réka, Iringó, Ancsúr, Eszter, jómagam, az igazgató, Samu bácsi, és még néhány helyi elindultunk a falu legszegényebb családait meglátogatni. Persze ezek mind olyan családok voltak, ahol legalább egy gyerek a Sargy iskolába járt. Hét családot sikerült meglátogatnunk, s a 7-ből hat helyen, az édesanya AIDS-es volt, az édesapa pedig már meghalt, vagy AIDS-ben, vagy egyéb betegségtől.

Az első családnak háza sem volt, édesanya 7 gyermekével egy templom falain belül húzódtak meg. A két legnagyobb gyerek nyomorék, iskolába így nem tudnak járni, mégis különös értelem csillogott a szemükben, mikor beszélgetni kezdtem velük, vagy mikor bemutatták saját maguk által készített társasjátékukat. Ábel filmezett, Ancsúr jegyzetelt, ahogy Samwel minden családot bemutatott, és elmondta milyen nehézségekkel küszködnek. Jó érzés volt látni, hogy egy iskolaigazgató mennyire ismeri "gyermekeinek" családi helyzetét, problémáit. Mivel az AIDS-et nagyon szégyenlik, ezért egyik családnál sem beszéltünk róla, hanem mindig utólag mondta el nekünk Samwel az e körül forgó problémákat. Valahol ez érthető. Szép, szomorú délután volt ez. Jó volt nekem újra látni ezeket a családokat, tavaly több ízben is meglátogattam őket. Jól esett, hogy emlékeztek a nevemre, nekik is, hogy emlékeztem az övékre. Szép, szomorú este. A nap már lement mire hazaértünk. Nehezen aludtam el, megint terveztem, gondolkodtam, hogy mit és hogyan kéne csinálni, mikor, mennyit, miért is, hogyan, meddig, megéri-e, mit csinálunk mi itt, de izé, iskola, napelem, képzések , gyógyszerek, családfelmérés, iskola-farm, focicsapat, és így tovább, ismét tervek, ötletek félelmetes összevisszaságával a fejemben tértem nyugovóra. Csak lépésenként, csak kicsinként, nem lehet mindent, hogy is lehetne, motyogtam magamban, aztán Ábel megbökött, hogy ne horkoljak.

Megint szép a reggel. Megint csendes és csodás ez a Viktória, így reggeli szűrkés-kék, nedves, könnyes tekintetével, szigetecskéivel. Nyújtozkodok neki egyet...

Ismét munkának látunk, már csak pár napot vagyunk itt, hát húzzunk bele. Hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. Valamivel szervezettebben megy a munka, mint az első héten. Jó látni, hogy emelkednek a téglafalak. És téglánként emelkednek. Hmmm.

Csapatokra bomlunk, valaki földet hord, valaki vizet hord, ketten az iskolába játszanak a gyerekekkel, és titokban felmérik a helyzetet, hogyan is megy itt a tanítás. A konyhacsapat ismét nagyot alakít, földöntúli, amit ezek a lányok művelnek, mint a leghelyibb helyiek, intézik a vásárlást, ismerik az árakat, alkudoznak, majd dugig pakolt 80 litres táskákkal egyensúlyoznak hazafele egy pikipikin, megfőzik a reggelit nekünk egy füstös konyhaputriban, és mindezt kérem időben. Jó öreg chapatti, fincsi tojás, tejes tea, egszerüen fejedelmi, és tényleg egszerűen...

Egy másik brigád a városban forgatja a filmet, Ábellel az élen. Fiatalokkal, idősebbekkel készítünk interjút. Kapcsolatokról, szerelemről, házasságról, poligámiáról faggatjuk őket. Nyíltan, őszintén válaszolnak, számba se veszik a kamerát, természetesen beszélnek, irigylem is őket ezért. Ma Mr. Thomas a soros, aki egy piaci árus, mindenfélével kereskedik. Tavaly ismertem meg és zártam a szívembe, mert kedves, jó a humora, és becsületes. Hat felesége, és 18 gyereke van, erről mesél. Van egy órarendje, mondja, a hétnek 6 napja van, ugye, minden napra jut egy feleség, a hetedik nap pedig megpihen.

És nevet...Simogatja a hasát, és nevet...Mi is vele együtt. "Women need love, men need respect!" (A nőknek szerelemre, a férfinak tiszteletre van szüksége!) - így gondolja ő. Miután azt is elmeséli, hogy 20 évvel ezelőtt, hogy őlt meg lándzsával egy vizilovat, az egyik feleségét is kikérdezzük. Csendesen, szemlehunyva válaszol. Szereti a férjét, azt mondja, a férje pedig egyenlően szereti mind a hatukat. Rendben van minden. Hakuna matata. Ki tudja ezt megmondani?

Így telik a hét, földhordás, interjúk, játszás, egy edzés is belefér a gyerekek örömére, este fürdés, éneklés, tabortűz, áhitat, lefekvés. Néhány éjjeli bagoly még fent marad huhogni, susogni, vagy petroleumlámpa fényénél naplót írni csendesen.

És így jött el, az idő rendje szerint, az utolsó nap, a búcsuzkodás napja. Már reggel érződött a helyieken a lázas készűlődés, hiszen nagy nap a mai, méltó good bye partit kell szerveni a nagy mzungu csapatnak. Olyat, amire emlékezni fognak, és visszajönnek még ide! Lehetőség nyílik sátorhúzásra, speechelésre, táncra, és versmondásra, ismét táncra, és még néhány beszédre, hiszen senkit sem szabad kihagyni. Aki még nem tudja, a luók elismert szónokok. Speak, like a luo, mondják is sokan. Csűrcsavaros szófordulataik, lázas gesztikulációik messze ismertek. És fárasztóak...nekünk legalábbis...Én ezt a rendezvény és speech-éhséget már tavaly megtapasztaltam, többször kértek fel engem is beszédre, és sosem voltam megelégedve magammal, 4 percnél többet nem igen tudtam beszélni, mellesleg sosem készültem. Úgyhogy most is előre féltem. De megmutatom én nekik, gondoltam, és ezúttal előre megírt beszéddel készültem. Legalább 10 percet kihozok magamból, és hasonlatokkal, és metaforákakkal is fogom fűszerezni speechemet. Mutogatni is fogok, meg gesztikulálni, esetleg ugrálni, vagy indulatosan felordítani, ahol azt kivánja a mondanivaló. Megmutatom én nekik. Speak, like a hungarian!!!

A rendezvény elkezdődött, félelmünk beigazolódott. Többórás rendezvény, tánc az öreg, buzgó özvegyekkel, akik ezúttal, nem tudom milyen szokás szerint, de eljátszották, hogy felhívnak engem telefonon, és így hívtak ki a közönségből engem táncolni. Én meg fel kellett "vegyem" a telefont, és mennem kellett. Füves szoknyát kötöttek rám, aztán nyomtuk a bugit. Megnyugvásomra aztán Réka is kijött önként táncolni, hogy ne legyek egyedül.

A gyerekek szavalása után kezdetét vette a nagy speechelés. Cézárt(Csiszér Balázs) meg engem kértek fel beszélni. Mindketten nagyon beleéltük magunkat a helyiek nagy örömére, és minden mondat után megtapsoltak minket. Beszédünkben mindketten buzdítottuk őket az önkéntességre, meg hogy ők is vegyék ki a részüket a projektből, hiszen a gyerekeiknek lesz ez az iskola. YOU MUST ALSO HAVE A BRICK IN KENYA, NOT ONLY US!!! (mutogatás, hangszínváltozás, összehúzott szemöldök). Taps, igen, persze megcsinálják, ez logikus, taps, taps, taps. Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz, mennyire értették meg, érzik ezt fontosnak. A ceremónia előtt megígértették velünk, hogy jövőre is jövünk, ha nem, akkor ők jönnek velünk haza. Nevetés, persze, hát persze, hogy jövünk, szeretnénk nagyon, és reméljük, hogy összejön, szeretjük itt. Nagyon.

Este csendesebb, békésebb, családiasabb körülmények közt ünnepeltünk tábortűz mellett, abból a kecskéből lakmározva, amitt azelőtt néhány órával vágtam le a helyiek felkérésére. (Életemben először vágtam kecskét, remélem soha többet). Nemigen lehet, illik visszautasítani, így meg kellett küzdenem vele. Samwel harmadik kislánya, Margie, elsírta magát. Tavaly együtt lufiztam vele, meg ugróköteleztünk, hunyóztunk, most meg itt levágok egy kecskét, akit néhány napja még ő kötött ki legelni, még lehet cseverészett is vele. Szóval kicsit csalódott bennem, s emiatt én is elszomorodtam. De azért finom volt. Ábel meg attól félt, hogy a rossz élmény miatt, most már nem csak horkolni fogok mellette, hanem néha fel is mekegek.

Fáradtan feküdtünk le, mert az ember általában fáradtan fekszik le. Reggel 4-kor ébresztő, 5-kor elméletileg indulás, de megint afrikai időszámítás szerint alakultak a dolgok. Fél 7 körül elindultunk, hakuna matata, 12 férőhelyes matatuval(kisbusszal) 22-en. Így a végére, közel kerültünk egymáshoz!!! :))

Jövőre jövünk? Há perszeeeeeee....Akkor most irány haza! Az es hiányzik, mi tagadás.

Balas

A lényeg a hal

augusztus 21.

Eszterkém, te drága!

A vasárnapról nehéz írni, mert az pihenés és csendesség szinte mindenütt, még ezen a szigeten is (főleg itt). Szabad időnk utolsó napját töltöttük, a szafarisok ma érkeztek haza.Esti program volt a fényképnézegetés, sztorizgatás, ölelés, s az ünnepi vacsora: krumpli püré hallal és sukuma wikivel.

Az esti halnak reggeli története van, mert a mai napra terveztük be a nagy fogást: a halászást, Johnnal, az edzővel. Ha eddig nem is tudtam, mostmár tisztában vagyok azzal, hogy a munkafolyamat nehezebbik része nem a várakozás, vagy esetleg a kötélhúzás, netán a lapátolás.

Nem, nem. A legnehezebb rész a csalódás, amikor izzadság és az erőfeszítés legjavát adva a száz méternél hosszabb háló kicibálásához megjelennek a legalján, a legvégén (mintegy fokozva az amúgy is túlfűtött hangulatot), azok a ficánkoló halacskák: nem egy, nem kettő, hanem 5.

Igazán nagy teljesítmény, gondolhatnánk, de errefelé nem az. Bari, legalább kifogtuk a vacsorát, valakinek még ez sem sikerült.

John, talán hogy enyhítse elkeseredésünket meghívott magához ebédelni, mit ad Isten, hallal vártak és ugalival, meg paradicsommártással. Az edző édesanyja is csatlakozott nagy vidáman, annyira nevetett (örült a sok muzunguznak), hogy nem lehetett eldönteni sír, vagy csak a nevetése hasonlít a zokogáshoz. John felvilágosított, hogy az édesanyja örül nekünk, tehát szó sem volt könnyekről. Ajándékba papaját hozott és avokádót. Arra gondoltam, hogy ilyen étkezés mellett lassan a szervezetem méregteleníti magát, hejj.

Ma sikerült újból piki-pikire ülni és újból rájönni mennyire élvezem. Furcsán kreatív módon oldja meg az ember a szükségleteit akkor, ha épp annak nincs itt az ideje. Mi, akik bemotorbicikliztünk a városba, vállaltuk a vásárlást és a vízhordás nehézségeit egy röpke órás beszélgetést egy helyi sörözőben.

Másoknak nagyobb cselhez kellett folyamodniuk: John és Wilfred épp egy iskolai "megbeszélésen" voltak, véletlenül velünk, és szintén mikor Samu bácsi is megjelent a helyszínen. A hazugság bűn, azt szokták mondani és azt, hogy az embernek vannak gyenge pillanatai, amikor képtelen ellenállni.

Ez a sziget nem az a hely, ahol bárminek is ellen lehetne állni, de kényszerítve vagyunk (néha).

A tábortűz kezd szokássá válni, ha nem esik.

És a hiány belém hasít.

Szeretettel,

Réka (Molnár)

U.I. Vannak nálunk ál-hullócsillagok (világítóbogarak, amik furfangosan másodpercenként gyúlnak ki, becsapva a naiv nézelődőt). Többször is kívántam már, mire rájöttem, hogy csak szemfényvesztés az egész. Azért mégis teljesült egy-két óhaj-sóhaj.

Szafari élesben

augusztus 19-21.

Péntek reggel fél hétkor elindultunk szafarizni a Masai Mara parkba egy bizonyos sebesség és időjárási körülmények teljesülése esetén felnyitható tetejű matatuval (=kisbusz), hatan az önkéntes csapatunkból, valamint Francis és a járgány soförje, Henry.

„Nehéz” volt elszakadnunk a suliépítéstől: a Maszáj Fennsík fele vezető úton először a kőkitermeléseket, kőrakásokat, sziklákat, markológépeket és talicskákat vettük észre.  Részünk volt vörös napfelkeltében gyönyörködésben, tea- és kávéültetvény közelebbi szemügyrevételében, sőt még bevásárlőközpontban is jártunk, ahol nem hittünk a szemünknek mikor sajtokat láttunk a polcokon. 

Ebédidőre a park egyik maszáj katonák által őrzött kapujához értünk.

Rekordidő alatt átrobogtunk a park első részén, így sikerült jónéhány elmosódott képet készítenünk.  Ezután lelassítottunk, teljesültek a feltételek és felnyithattuk az autó tetejét és egyenként pipálhattuk ki a megnézendő állatok listán szereplő tételeket: zebra, gnú, zsiráf, oroszlán, csimpánz, víziló, varacskos disznó, impala, bivaly, strucc, gepárd, keselyű. A lelassítás egyik következménye az is lett, hogy egy nedves területen beragadtunk a sárba, de gyorsan kiugráltunk az autóból, a fiúk kicsit megtolták, visszaugráltunk és nézhettük tovább az Oroszlánkirályból ismerős tájat, növényeket, állatokat, élvezhettük, hogy óriási távolságokat belátunk, hogy egyszerre éget a nap és simogat a szél. Szerintem kellemes volt. 

Éjszakánkat az Enchoro (ejtsd: encsóró  ) kempingben töltöttük... volna , de szervezési problémák miatt a szomszédos Flamingo táborban aludtunk háromszemélyes katonai sátrakban, melyekhez egy-egy melegvízes zuhanyzóval ellátott épület volt hozzácsatolva.

Szombaton fél hétkor keltünk, az Enchoro önkiszolgálós teraszán reggeliztünk, majd folytattuk a Masai Mara bonyolult úthálózatának bejárását, figyelve elefánt- és zsiráfcsaládok táplálkozását, gnú- és zebracsordák vándorlását, oroszlánok és gepárdok lustákodását, vízilovak fürdőzését. Útközben egy kerékcserére is sor került. 

Délutánra visszamentünk szállásunkra, sátrunk előtt üldögéltünk, beszélgettünk, söröztünk, szívtuk magunkba a D-vitamint. Összebarátkoztunk a tábort őrző maszáj srácokkal, akik a helyi viseletben voltak és megmutatták „oroszlánölő fegyvereiket” (kések és botok). Napunk tábortűz körüli beszélgetéssel zárult.

Vasárnap reggeli után egy maszáj falut néztük meg, ahol a lakosok megmutatták a tűzcsiholást, hagyományos táncukat, összekötözött karóból készült sárral tapasztott falu házaikat, általuk körömfényezésre használt leveleket és magukról meséltek. Ezután elindultunk hazafele. A soförbácsi nem kímélte az autóját visszafele sem, így utunk eléggé „szédítő-bódító”, össze-visszarázó volt. És hogy ebből a napból se maradjon ki az autós különlegesség, Henry megmutatta, hogy hogyan tud két keréken menni, majd hogyan tud kikászálódni a keréknyomból a kis matatu, persze nekünk is meg volt a feladatunk: az ide-odadülöngélésünkkel segítettünk az autó súlypontja helyzetének vátoztatásában és ezáltal stabilitásásnak megtartásában 

Este nyolc körül érkeztünk vissza Rusingára. A csapat itthon maradt tagjai a „Happy to see you,/Happy to meet you,/ Welcome, welcome our visitors!” újjongással és öleléssel fogadtak...azt mondták hiányoztunk... hittünk nekik!

Lázár Orsolya

Kirándulás Mfanganoba

augusztus 20.

Ma pentek. Szombatrol kell irjak beszamolot. Az mar reg volt. Nem volt idom, illetve nem szakitottam ra idot, de most Malaria baratom besegitett egy kicsit es pihenes meg gyogyszerszedes mellett idot hagyott nekem arra is, hogy megirjam a beszamolot. Kosz Mali (igy becezem).

Na szoval a szombati nap eleg durvan kezdodott. Felkeltunk reggel hatkor. Ez azert durva. 7kor indultunk motorcsonakkal Mfangano szigetere.

Gyonyoru napfelkelte, sok muzungu a lyukas motorcsonakban, klasszikus giccses fenykepezesek, Obamas teli sapka nem tul vekony soforunkon, ugy is mondhatnam hogy feletebb izmos soforunkon (aki erejet aztan par nappal kesobb be is bizonyitotta az Mbitai MEETING POINT kocsmaban amikor is interju keszites alatt egyik reszeg barni kotozkodni kezdett a mi asztalunkkal. Csonakos baratunk felkezzel racsapott a reszeg csoki kezere, az meg rogton megfordult es eltavolodott es egy vad kezmaszirozasi projektnek fogott neki....ennyit az Obamas teli sapkas soforunk erejerol). Szoval kiszalltunk Mfangano szigeten egy 2 oras menet utan Viktorian (haha) es elindultunk a barlangrajzok fele.

Mfangano kicsit jobb allapotban levo sziget mint a mi Rusingank....jatszoteres iskolakkal, kicsi repuloterrel, meg arammal is talalkoztunk...

Mentunk mendegeltunk, mig egy muzeumhoz nem ertunk (pedig en azert ertek egy kicsit a muzeumokhoz - haha).

Itt kiderult hogy a mi kis barlangunk meg 1 ora csonak ut innen. Gondolkoztunk mi legyen, de hat ha mar ennyit jottunk csak elmegyunk a barlangrajzokig. Ezt is tettuk. Ismet megjelent soforunk (akinek Obamas teli sapkaja volt) s elindultunk. Ez az 1 oras csonakut volt az egyik legszebb elmenyem itt Kenyaba. Gyonyoru ido volt, igazi afrikai kilatasban lehetett reszunk (eskuszom teee... mintha a discoverybe neztuk volna embeeee): palmafak, meg csomo

exotikus novenyzet aminek csak latinul tudom a nevet...

de sokan nem ertenetek ugy hogy maradunk csak az exotikus novenyzet kifejezesnel, jo kis toparti nyaralok

(valoszinu mzunguke... mert eleg penzes helyeknek neztek ki), itt-ott megjeleno pucer uszkalo neger gyerekek, illetve kamaszodo halaszok akik ugyanugy mint a gyerekek nem szegyelltek ferfi mivoltukat es lobaltak fel s ala....a halaszbotjukat. Kozben az ido egyre melegedett es kiertunk a partra...ahol szokasos fogadtatasban volt reszunk: innen onnan erkezo "Mzungu, HOW ARE YOU ???-k (ezekre az elso napokban eroltetett mosoly nelkul tudtam valaszolni, de kb a 6 ezredik ilyen utan nagyon nehezemre esett visszavalaszolni... hogy "hey, i'm fine") meg egy csomo csoki gyermek aki csodalkozva bamul minket.
EL is indultunk a barlangok fele arkon-bokron at, olyan igazi dzsungel feelingem volt, sok banan meg mango fa, roviden: olyan helyeken jarkaltunk hogy egyfolytaban kattingattam Daninak a fenykepezogepevel, mint vmi japan turista. Nem is telt el sok ido amig megjelent egy reszeg neger testes emberke aki szent meggyozodessel allitotta magarol, hogy o az idegenvezetonk aki felvezet minket a barlangig. Szabo Peter megtudakolta reszegsegenek az okat: az emberunk egy expedicion volt, ahol bekellett rugni. Hat igen... itt Afrikaban van egy-ket erdekes expedicio. Ido kozben talalkoztunk az igazi idegen vezetonkkel, de reszeg csoki baratunk nem adta fel....a barlang elotti berjatnal szerencset probalt es megprobalta o osszegyujteni a belepo arat. Szegenynek nem sikerult.

Szoval, tehat, namarmost pediglen ez a nagy barlangos kiruccanas kise csalodas v

olt szamunkra....ugyanis mindossze ket harom spiralis napocska volt egy nagyobbacska sziklan, amit a helyiek egy ket meteres bemelyedes miatt barlangnak neveztek. Az idegenvezeto mondott egy par szot az ottani torcsekrol es pontosan korulhatarolta a barlangrajzok keletkezesenek idejet (1000 vagy 4000 evvel ezelott valamikor)... Az idegenvezetonk speeche alatt ami reszeg csoki baratunk felmaszott az 1000 vagy 4000 eves barlangrajzok melle, kenyelembe helyezte magat, majd ragyujtott egy fuves cigire es nagy nyugodtan elszivta( :)))))) zarojel bezarva). Ezek utan elszallt erdeklodessel, meg mosolyogva kovette o is velunk egyutt az idegenvezetonk erdekfeszito speechet. A speech lejarta utan megerintette mindenki a Blessed Stonet majd felmentunk a szikla tetejere es par percig gyonyorkodtunk a kilatasban. Egy kis ido eltelte utan indultunk is vissza a falucskaba es mivel, hogy mindenki ehes volt vad etteremkeresesnek fogtunk neki. Eleg erdekes helyet kaptunk....a hely kb akkora volt mint az otthoni szobam fele... ide gyomoszolodtunk be tobb mint 10-en es a valtozatossag kedveert halat, ugalit (puliszka), es chapattit ettunk... meg 1995-ben lejart kolakat ittunk, de azt hiszem soha nem esett ilyen jol a kaja ez a harom het alatt. A nagy lakmarozas utan kovetkezett a legjobb resze a napnak, a reg vart furdes. Megkertuk soforunket (akinek Obamas teli sapkaja volt), hogy szokdecselhessunk a csonakbol es onnan uszkaljunk fel s ala... a nagy vizezodes kozben tamadt egy otletunk es felmasztam Peter nyakaba... Balazs pedig a

z Abelebe es vizes birkozast kezdemenyeztunk (az veszit aki leesik). Ez vmiert nagyon megtetszett a nem messze levo parton lubickolo pucer neger gyerekeknek es rendesen letamaadtak minket...

masodpercek alatt begyultek a csonak kore es kiabaltak hogy muzungu es mutattak hogy ok is akarnak nyakba maszni... es akkor kezdodott is a nagy haboru... Abel es Balazs nyakaba sorra masztak a kicsi neger lurkok es visibalva, kiabalva, nevetgelve, orditozva, pucerkodva birkoztak es nagyon elveztek, Balazsek meg nevettek mert elveztek es meg mert egyfolytaban csiklintotta a nyakukat vmi :P. Hat a furdes utan meg meglatogattuk a hires Tom Mboya, a kenyai hos muzeumat.... azutan meg egy hosszu-hosszu csonakut vart rank haza... es vegul mindenki elegedetten fekudt le a jo meleg agyaba.

Jozso